RETRO RÁDIÓ

Ez lesz ma! Mutatjuk a hétvége legfontosabb eseményeit





A Metropol összeszedte, mik a hétvége legfontosabb történései, kiket ünneplünk ma, mennyivel lesz drágább a benzin és melyik híres hegedűs ünnepli a születésnapját.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.19.
Február 19.

Magyar ápolók napja: Ma ünnepeljük a hőseinket

Fotó: Shutterstock

Néha hajlamosak vagyunk elfeledkezni azokról, akik a pandémia alatt, minden egyes nap kockára teszik az életüket azért, hogy mások élhessenek. A magyar egészségügyi dolgozók közül a mai napon az ápolókat ünnepeljük, akik áldozatos munkájukkal tízezrek életét mentették már a koronavírus-járvány alatt. Az Országgyűlés még 2014-ben döntött arról, hogy február 19-én minden évben az ápolókról emlékezünk meg, az első magyar országos főápolónő Kossuth Zsuzsanna születési évfordulóján. A nap célja, hogy felhívja a figyelmet az ápolói hivatás fontosságáról.

Tapsoljunk értük!

Számos kórház és egészségügyi intézmény hívta már fel a figyelmet arra, hogy ma este 8 órakor hálatapssal köszönjük meg az ápolók és az egészségügyi dolgozók munkáját országszerte. A kezdeményezés még tavaly, az első hullám alatt indult el és akkor világszerte így köszönték meg az emberek a sok-sok fáradozást és segítséget.

Fotó: MTI/Mónus Márton

A regisztrált egészségügyi dolgozók már megkapták az oltást

Jó hír, hogy mára a regisztrált egészségügyi dolgozók oltása már lezárult, vagyis mostanra már mindenki megkapta mind a két oltást. A legutolsó adat szerint mintegy 31500 egészségügyi dolgozó kapta meg az oltóanyagot. Sajnos több egészségügyi dolgozó hunyt el a fertőzés miatt. A Magyar Orvosi Kamara honlapján összesítette a világjárványban eddig elhunyt orvosok és ápolok névsorát, amelyből kiderül, hogy eddig ötvenhét személy távozott az élők sorából.

 

Szombat-vasárnap lezárják az M3-as metró déli szakaszát

Ezen a hétvégén se utazhatunk a kék metróval Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között. Szombaton és vasárnap felújítása munkák miatt a Lehel tér és a Kőbánya-Kispest között metrópótló busszal utazhatunk. A Lehel tértől továbbra is jár a metró Újpest-Központ felé. A tervek szerint jövő héten, február utolsó hétvégéjén se jár majd a déli szakaszon a metró. További információk a metrófelújításról a www.bkk.hu weboldalán.

Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs

Napos és meleg hétvége vár ránk

Továbbra is marad a kellemes tavaszi időjárás országszerte. A mai napon kissé felhősebb lesz az időjárás, estére esőre is számíthatunk. Nappal 8-12 fok között alakulnak a maximumok. Hétvégén felmelegedés várható, a hét utolsó napjára a napi csúcsok tartósan 13-14 fok körül alakulnak. A jövő héten az előrejelzések szerint marad a jó idő.

Fotó: MTVA/Turbéky Eszter

Ma megint drágul a benzin és a gázolaj

Megállíthatatlanul drágul a benzin és a gázolaj az elmúlt hetekben. A benziné három forinttal nő 404 forintra, míg a gázolajé két forinttal változik 421 forintra. Az árak már a hónap eleje óta meredeken nőnek.

Fotó: Bors

Isten éltesse Mága Zoltánt!

Ma ünnepli a 47. születésnapját Mága Zoltán. A Liszt Ferenc-díjas világhírű hegedűművész nem csak hazánkban, de a Föld legrangosabb koncerttermeiben mutathatta már meg tehetségét az utóbbi évtizedekben. A művész a cigány népzenétől kezdve a klasszikus darabokon át a dzsesszig minden műfajban otthonosan mozog. Művészi munkája mellett számos jótékonysági koncert álmodott már meg, 2009 óta legnagyobb rajongói minden évben a Budapesti Újévi Koncertjével kezdik az új esztendőt.

Fotó: MTI/Mónus Márton

31 éves a Photoshop

1990-ben, a mai napon jelent meg a piacon a Photoshop. A programot két testvér, John és Thomas Knoll alkotta meg. A képszerkesztő és fényképfeldolgozó szoftver lényege, hogy képek és videók felvételeit tudják befolyásolni, színeit alakítani, tárgyakat eltüntetni a képekről vagy akár évtizedekkel fiatalabbra varázsolni a képen szereplő embereket. A program folyamatosan frissül, a legutóbbi fejlesztés közel egy hónapja jelent meg.

Fotó: Shutterstock

Szombatig kell hitelesíteni az egyetemi jelentkezést

Február 20-ig kell hitelesíteniük az egyetemre való jelentkezésüket a 2021-es őszi tanév jelentkezőinek. Ezt kétféleképpen lehet megtenni. Az egyik lehetőség digitálisan az Ügyfélkapun keresztüli hitelesítés, a másik pedig az E-felvételi felületéről kinyomtatott hitelesítő adatlapot aláírva postázni az Oktatási Hivatalnak. A hitelesítés eredményéről a jelentkező elektronikus értesítést kap.

Közlekedési kisokos

  • A MÁV-HÉV Zrt. a H7-es (csepeli) HÉV vonalán található 70 éves Kvassay híd felújítását a korábbi közleményében meghatározott határidőben befejezte. A HÉV-közlekedés autóbuszos pótlása a Boráros térig egy további jelentős beruházás miatt a már megszokott formában várhatóan 2021. augusztus 31-ig tart. A pótlás ideje alatt a HÉV Csepel és a Kvassay hídnál létesült ideiglenes végállomás között jár; a Kvassay hídtól a Boráros térig pótlóbuszok szállítják az utasokat.
  • Terelve jár a 15-ös autóbusz szombat este 10 ás vasárnap reggel 5 óra között. A járat nem érinti a Széchenyi utca, a Zrínyi utca és a Dorottya utca megállót építkezés miatt. A járat a Garibaldi utca–Széchenyi rakpart–Apácai Csere János utca útvonalon közlekedik, a villamospótló autóbusz Széchenyi István tér és Vigadó tér megállójában áll meg.
  • Máshonnan indulnak a Várfok utcai buszok a II. kerületben. A 16-os, a 16A, a 102-es, a 116-os, a 139-es, a 140-es és a 140A autóbusz, illetve a 916-os éjszakai járat terelve közlekedik, nem érinti a Széll Kálmán tér M megállót az építkezés miatt. A munkálatok 2021. július 15., csütörtök üzemzárásig tartanak.




  • Ezeket olvastad már?
    Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

    Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

    Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

    Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

    Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

    Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

    Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

    Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás