Árvizekkel, földrengéssel és járványokkal látta eljönni a világvégét 2021-ben egy prédikátor. A World Bible Society elnöke, dr. F. Kenton Beshore majdnem hét évvel ezelőtt jövendölte meg, szerinte hogyan fog befejeződni az ember földi pályafutása.

Dr. F. Kenton Beshore világvége-prédikátor (Fotó: YouTube)

Beshore úgy véli, hogy az apokalipszist megelőző jelek közül sok már megtörtént, mint például Izrael állam újjászületése, valamint az is, hogy az ember kijutott a világűrbe. Sőt, szerinte mindkét világháború és az ENSZ megalapítása is a közelgő apokalipszis előjele volt. Azt állítja, hogy a mennybemenetel árvizeket, földrengéseket, járványokat, aszteroidatalálatokat és vulkánkitöréseket hoz, amelyek az egész emberiséget elpusztítják.

Az apokalipszis első éveiben az Antikrisztus is megerősödik, hogy uralja a világot. A keresztények azonban biztonságban lesznek, mivel Jézus megérkezésekor feltámasztja őket. A bűnösöknek és nem hívőknek titulált emberiség többi része azonban a holttestekkel fertőzött vizekben fog meghalni – írja a Daily Star.

Más világvégehívők, köztük Paul Begley lelkész úgy vélik, hogy a koronavírus kitörése és a közel-keleti feszültségek is a közeljövőben bekövetkező apokalipszis lehetőségét jelzik.