RETRO RÁDIÓ

Egyetemisták segítik a falvakban a kisdiákokat





Tavaly ősz óta tanít hetente általános iskolás kisdiákokat Orsós István pécsi egyetemista, aki mentorként segíti a gyerekek tanulmányait és pályaválasztását. (x)



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.16.
tanulás Társadalmi ügy Fejlesztés

„A Tanítsunk Magyarországért egy olyan mentorprogram, amelynek keretében egyetemisták foglalkoznak kistelepüléseken élő általános iskolás, 7–8. osztályos tanulókkal, segítenek nekik élményeket szerezni, megszerettetik velük a szakmákat és felkészítik őket a középiskolában rájuk váró feladatokra”– mondta dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, hozzátéve: nagyon büszke a programban részt vevő mentorokra.

Fotó: IFKA

Orsós István a Pécs közelében található Somogyapátiban vesz részt a mentorprogramban:

„A program kezdete óta mentor vagyok, tavaly szeptemberben kezdtem 7. osztályosokkal, ők már nyolcadikosok. Négyen vagyunk mentorok. Számomra a legnagyobb élmény, hogy elértük: a gyerekek befogadnak, és hétről hétre várják a találkozást. Heti egyszer foglalkozunk velük, déltől délután 4-ig. Különböző csoportfejlesztő játékokat szoktunk játszani. A legérdekesebb talán az egyszerűnek tűnő „Számoljunk el együtt húszig” játék, aminek a lényege, hogy figyeljünk a másikra, és gyorsan rá lehet hangolódni a közösségre. A másik nagy kedvenc, amikor közösen alkotunk zenét.”

Fotó: IFKA

„Az a célunk, hogy mindenki megtalálja, mivel szeretne foglalkozni”

„Kiemelten fontos a pályaorientáció, hiszen nyolcadikosok, és tovább kell tanulniuk. 3-4 fős csoportokban beszélgetünk, megkérdezzük, ki hogy érzi magát, mit szeret csinálni. Van, aki már most tudja, hogy mezőgazdász szeretne lenni, mert a szülei is azok, de persze olyan is van, aki nem tudja még. Az a célunk, hogy mindenki megtalálja, amivel szeretne foglalkozni. Egy jó szakmával is nagyszerű lehetőségük van, főleg, hogy itt olyan gyerekekről is szó van, ahol a szülőknek a nyolc általánosuk sincs meg. A szülőkkel való bizalomépítés nagyon fontos: tudniuk kell, hogy a legjobb kezekben vannak a gyerekeik!”– meséli lelkesen a mentor.

Fotó: IFKA

4-5 kisdiákot vesznek a „szárnyaik alá”

A mentorprogramban részt vevő egyetemisták 7. osztályos kisdiákokkal dolgoznak együtt, amelyért havi 30 ezer forintos ösztöndíjat kapnak. Egy hallgató négy-öt kisdiákot vesz a szárnyai alá, és segít nekik, hogy sikerrel fejezzék be az általános iskolát és sikeresen felvételizzenek a középiskolába. A mentorok állatkertbe, moziba, múzeumokba is elvitték a kisdiákokat. A Tanítsunk Magyarországért két minisztérium, a hallgatói önkormányzatok és a Klebelsberg Központ együttműködésében létrejött, 2018. december 5-én útjára indított komplex szakmai program. A 4 fő pillére az egyetemi mentorprogram, a középiskolás mentorprogram, a HÖOK- és a vállalati mentorprogram.

(x)





Ezeket olvastad már?
Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás