RETRO RÁDIÓ

Szörnyű kegyetlenség – kislánya szeme láttára kínozták halálra a 20 éves édesanyát





Görögországban brutális módon gyilkoltak meg egy édesanyát, akinek holttestét síró kisbabája mellett találták meg. A betörők pénzt és ékszereket vittek el, miután a család kutyáját is kivégezték.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.15.
Brutális erőszak

Halálra kínoztak egy brit anyukát 11 hónapos kislánya szeme láttára, miután betörtek a görögországi otthonukba. Hajnali öt órakor ütött rajta a családon a három férfi, akik elkezdték fojtogatni a 20 éves Caroline Crouchot, hogy elárulja, hol tartják a pénzt és az ékszereket.

„Nem sokkal öt óra után történt. Három csuklyás férfit láttam. Az egyik magas volt. Kiabáltak és tört görög nyelven fenyegetőztek. Egy székhez kötöztek, majd a feleségemre támadtak” – árulta el a 32 éves családfő, aki pilótaként tartotta el a családját.

Állítólag a kisbabájukat sírva találták meg az anyja holtteste mellett. A nőt egyértelműen megfojtották, egyelőre várják a halottkém jelentését, hogy kiderüljön, más erőszakot is elkövettek-e a fiatal anyuka ellen. A tolvajok a család kutyáját is megölték, és a kétszintes ház kerítésén hagyták fellógatva. Végül brutális tettük után 13 ezer font (kb. 5,4 millió forint) készpénzzel és ékszerekkel menekültek el.

A bűncselekményt négy férfi követte el, hárman betörtek a házba, míg a másik őrködött – közölték rendőrségi források. Charalambos Anagnostopoulosnak végül sikerült kiszabadulnia és reggel 6 óra körül kihívta a rendőrséget. A hatóságok szerint úgy tűnik, hogy a rablók tapasztaltak voltak, és valószínűleg egy ideig figyelték a házaspárt a rajtaütés előtt. A meggyilkolt nő Görögországban született, de brit útlevéllel rendelkezett – közölte a rendőrség.

Görögországban nem szokatlanok az efféle támadások, de az, hogy a nőt gyermeke szeme láttára fojtották meg, sokkolta az országot.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás