Egy csapásra vált híressé a mindössze 25 éves Halima Cisse, miután kedden császármetszéssel világra hozta kilenc kisbabáját. Azon terhesség, ami során egyszerre több gyermek is megfogan, nagyon ritka és veszélyes is. Fennáll a veszélye, hogy komplikációk léphetnek fel a várandósság során, sőt gyakran előfordul, hogy a babák egy része nem éri el a teljes életkort.

Így Halima a speciális Marokkói kórházba repült, hogy ott végezzék el a szükséges vizsgálatokat. Ám az ottani orvosok mégis hibáztak, mivel az ultrahang-felvételen hét kisbabát fedeztek fel a kilenc helyett. Így még nagyobb volt a meglepetés a szülők számára, amikor végre karjaikba vehették gyermekeiket.

Az édesanya egyébként már a szülés előtti két hétben befeküdt a mali fővárosában lévő Bamako Point G kórházába, ahonnan később átszállították a Marokkói kórházba – írja a Mirror, ahol több kép is látható az újszülöttekről.

Fanta Siby mali egészségügyi minisztere is nyilatkozott a csodaterhesség kapcsán: „Az újszülöttek, köztük öt lány és négy fiú, valamint az anyukájuk is jól vannak.”