RETRO RÁDIÓ

Drámai bejelentés a kis Maddie ügyében: mi jön most?





A kislány 2007-ben tűnt el. A hatóságok szerint kétségbeejtő a helyzet.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.14.
gyanú nyomozás tettes eltűnt Maddie McCann

Az évek során már számos gyanúsítottat felsorakoztatott a rendőrség Madeleine McCann ügyében. A családi nyaraláson eltűnt kislány elrablásával legutóbb egy 43 éves pedofilt vádoltak meg, a férfi bűnösségét azonban nem sikerült bizonyítani - írja a The Sun.

Most az is kiderült, hogy a pedofil egy másik ügyben is ártatlan: egy 11 éves német lány meggyilkolásáért tették a felelőssé, de DNS-teszttel nem tudták igazolni bűnösségét. A német hatóságok az ügyben tovább nyomoznak, Maddie-ről pedig kijelentették: „konkrét bizonyítékaik vannak” arra vonatkozóan, hogy meghalt.

A kislány megtalálására évek óta egyre kevesebb esélyt látni, Maddie szülei viszont egyetlen perce sem adták fel a reményt, hogy újra viszontláthatják gyermeküket.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás