
Kamera rögzítette: golyóval a fejében mászott elő a saját sírjából
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Megrázó telefont kaptak kedd hajnalban a mentősök.
Egy kétségbeesett édesanya hívta a mentősöket, mert kisbabája rosszul lett.
A drámai életmentésről az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán számoltak be.
„Hatnapos újszülötthöz kérte hajnalban a mentők gyors segítségét az a fővárosi édesanya, aki a telefonon kapott utasítások alapján megvizsgálta gyermekét, majd mentésirányító bajtársunk instrukciói szerint azonnal megkezdte az újraélesztését. Eközben több mentőegység is úton volt már segítségül, így az első helyszínre érkező rohamkocsi perceken belül átvette és emelt szinten folytatta az életmentést. Hamarosan gyermek, majd koraszülött rohamkocsi is csatlakozott az elszánt küzdelemhez, ami hosszú percekig zajlott a helyszínen. Az életmentők ugyan most találkoztak először, bajtársaink összehangolt csapatmunkája és az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek. A gyermeket stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben részt vevőknek gratulálunk!” – áll a mentősök posztjában.
https://www.facebook.com/orszagosmentok/photos/4622630711081278/
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Drámai részleteket közölt az orvosszakértő.
A negyvenes anyuka elvesztette gyermekeit, fogait, és majdnem az életét is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.