Dr. Lestár Ferenc a saját bevallása szerint is igen határozott ember, de szerinte erre a tulajdonságra a hivatása gyakorlása és magánélete során is szüksége van. Úgy véli, egy kórház és egy orvosi rendelő is veszélyes üzem, ugyanis bármikor konfliktusba kerülhet a méltatlankodó betegekkel.

Az ordibálást lökdösődés követte

Legutóbb péntek éjjel kereste egy házaspár telefonon azzal az igénnyel, hogy másnap gyógyszerfelírással állítsa be a feleség vérnyomását, mire közölte, hogy a szombati ügyeletben erre nincs lehetőség, hiszen az eljárás többalkalmas, így az háziorvosi feladat. Ezek után a férj szombat reggel ismét jelentkezett előbb telefonon, majd személyesen. – A házaspár nő tagja először elkezdte gyalázni a rendszert, mondván, az orvosok mind gyáva férgek, mert félnek a Covidtól, ráadásul azt hisszük, hogy nekünk mindent szabad, én pedig vele szemben megsértettem az orvosi eskümet. Megkértem, hogy a súlyos állítását támassza alá, mire közölte, hogy megtagadtam tőle az ellátást. Ezután hirtelen kitalálta, hogy nem is a vérnyomásával van baj, mert ő éppen köhög. Azt gondolta, hogy ettől megijedek a koronavírus miatt, de én nem szoktam megijedni. Megjegyeztem, hogy csak annyi megaláztatást kívánok neki az életben, amennyi engem szokott érni a rendelőben. Ezt a mondatot sértésnek vette és elkezdett ordítani, miközben a férje még csak csendben ült. Kértem, hogy fejezze be a hangoskodást, de a nő csak annál jobban ordibált. Amikor megindult felém, én is felálltam, majd a nő nekilökött a szekrénynek. Persze védekeztem, és a támadót ellöktem magamtól – mesélte a Borsnak dr. Lestár.

Ferenc is megsérült, mikor a földön birkóztak Fotó: Bors

A férfi ütötte, a nő hátulról rugdosta

Az orvos azt is elmondta: miután a feleség támadását elhárította, a férj is felállt, és azonnal elkezdte az orvos fejét ütésekkel sorozni.
– Rájöttem, hogy egyedül vagyok kettővel szemben. Ilyen helyzetben az ember arra törekszik, hogy kikerüljön a csapdából. Az volt a benyomásom, hogy ha nem teszek semmit, az ember péppé fog verni. Dulakodás alakult ki, és visszaütöttem. A férfival szemtől szemben bokszoltam, a bútorok pedig átrendeződtek. A nő kihasználta, hogy a figyelmemet a férje lefoglalja, és elkezdett hátulról rugdosni. Áttörtem rajtuk, kiszaladtam a nyílt térbe, hogy legalább legyenek szemtanúk. Ők jöttek utánam, de én becsuktam az épület ajtaját. Próbálták kinyomni, de nem tudták, mert erősebb voltam a férfinél. Egyikük ekkor berúgta az üveget. Arrébb álltam, mire a férfi ismét követett, majd újra megsorozta a fejemet. Persze megint visszaadtam. Újabb szájkarate alakult ki, és közölték, hogy ők ketten vannak és majd hamis tanúzással rám verik az ügyet, és egyébként is szólnak a fiaiknak, akik majd agyonvernek engem – részletezte a történteket az orvos, aki azt is beismerte, hogy a következő percekben a férfit elgáncsolta. – Ráfogtam a férj fejét az ott parkoló autójukra, majd néhányszor hozzávertem. Egy kisebb földharc is kialakult, így a könyököm is megsérült és a ruhám is szennyeződött – árulta el dr. Lestár, és kifejtette: a történtek nem viselték meg lelkileg.

A támadók betörték az ügyelet ajtaján az üveget is Fotó: Bors

A támadó húzta a rövidebbet

A rendőrségnek végül egy beteg szólt, aki éppen az ügyeleti telefonján kereste az orvost, aki közölte, hogy nem tud segíteni, hiszen éppen verik. A telefonáló eközben a támadók szidalmait is hallotta, így tudta, hogy a helyzet komoly. A támadók megvárták a rend­őröket, mi több, maguk is hívogatták a 112-t. Mentőt is kértek a helyszínre. – A férj koponyasérülést szenvedett, ezért kórházba szállították. A konkrét diagnózist nem ismerem, de biztos vagyok benne, hogy csak zúzódásról van szó. Ellenem nem indult büntetőeljárás, tanúként hallgattak ki, de hétfőn meg kell jelennem az igazgatómnál. Benne van a pakliban, hogy kirúgnak – zárta a történetet az orvos, aki azt is hozzátette mindehhez: nem ez volt az első eset, hogy rátámadtak munka közben.