RETRO RÁDIÓ

Minden tervet borít az új dél-afrikai mutáns: egyre több ország szigorítja drasztikusan a beutazást





Nagy-Britannia pénteken bejelentette, hogy szigorítja a beutazási szabályokat a Dél-afrikai Köztársasággal és a vele szomszédos országokkal szemben, és az Európai Unió (EU) hasonló lépéseket tervez a koronavírus új, az eddigieknél fertőzőképesebb dél-afrikai változatának megjelenése miatt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.26.
koronavírus

Egy dél-afrikai tudós London beutazási tilalmát a „vakcina apartheid” tünetének nevezte.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteki nyilatkozatában javasolta az EU-ba irányuló légi közlekedés teljes leállítását a dél-afrikai térségből, valamint más, érintett országokból, köztük Indiából, Japánból és Izraelből is az új vírusváltozat terjedésének korlátozása érdekében. A bizottsági elnök arra biztatta az európai állampolgárokat, hogy vegyék fel a védőoltást és az emlékeztető oltást.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi központja óvatosságra intett az elhamarkodott beutazási tilalmakkal szemben. Christian Lindmeier, a WHO szóvivője szerint hetekbe telhet, amíg kiderül, mennyire hatékonyak a vakcinák az új variánssal szemben, amelyet csak ezen a héten azonosítottak B.1.1.529-es kódjellel.

Az ENSZ turisztikai világszervezete (UNWTO) ugyanakkor gyors döntéshozatalra szólított fel, „mielőtt túl késő lenne”.

Washingtonban Anthony Fauci, a fertőző betegségek nemzeti intézetének (NIAID) főigazgatója a CNN-nek nyilatkozva elmondta, hogy még nem született döntés a lehetséges amerikai beutazási korlátozásokról. Egyelőre nem találták jelét annak, hogy a dél-afrikai variáns megjelent volna az Egyesült Államokban, és az sem világos, hogy az új vírusváltozat ellenálló-e a jelenlegi védőoltásokkal szemben.

  • A Dél-afrikai Köztársaságban a pénteki utazási korlátozások bejelentését követően törölték a nagyobb sportesemények egy részét, miután a nemzetközi rögbicsapatok és golfjátékosok bejelentették visszalépési és elutazási szándékukat.
  • Izrael szinte egész Afrikára kiterjesztette a beutazási tilalmat. „Jelenleg a rendkívüli állapot kihirdetését fontolgatjuk, mivel az a célunk, hogy gyorsan, határozottan és idejekorán cselekedjünk” - áll Naftali Bennett izraeli miniszterelnök közleményében.
  • Olaszország beutazási korlátozást léptetett életbe mindazokkal szemben, akik az elmúlt 14 napban dél-afrikai térségbeli országokban jártak, míg Franciaország felfüggesztette a Dél-afrikai Köztársaságból és Bahreinből érkező repülőjáratok belépését.
  • Belgiumban is kimutatták a vírus dél-afrikai variánsát, Brüsszel ezért a térségből érkező utazókra vonatkozó korlátozásokra készül a napokban.
  • A svájci kormány egyelőre csak a beutazási szabályok szigorítását rendelte el a dél-afrikai térségből, és azokból az országokból, ahol már megjelent az új vírusváltozat.




  • Ezeket olvastad már?
    Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

    Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

    Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

    Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

    Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

    Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

    Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

    Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás