Fia­tal emberek értelmetlen halálakor nehéz megszólalni. A hatszáznál is több Covid-árva megindító sorsa miatt, azonban nem mehetünk el szó nélkül az elmúlt hónapok veszteségei mellett.

Hogyan élem meg most ezt a helyzetet? – kérdez vissza Kontra Attiláné Szandra. – Nagyon hullámzóan.

Vannak időszakok, amikor elfog a kétségbeesés, el sem tudom képzelni, hogyan fogok leélni egy egész életet a férjem nélkül. Attila volt a legjobb ember, akit ismertem, nagyon szerettük egymást.

Ebben az embert próbáló helyzetben a szüleim segítségére és Attila családjára is számíthatok. Egy ilyen fiatal és jó ember halála abszurdum. Úgy gondolom, nekem az egyik nagy feladatom az lesz az életben, hogy megpróbáljak értelmet adni az értelmetlennek azzal, ahogyan élek és ahogyan a kisfiunkat nevelem. Hogy egyszer majd azt mondhassam: Attila halála nem volt hiábavaló. A mély gyászban is igyekszem minél többször hálát adni Istennek, amiért ennyi ideig is részem lehetett a férjem életében. Attila nagyhétfőn halt meg, húsvétkor. Jézus Krisztus feltámadása ad hitet, hogy egyszer majd újra találkozunk. Akkor nagyon félnék, ha ezt nem így gondolnám”.

Kontra Attila magyar, filozófia és teológia szakos tanár, költő 41 évesen hunyt el koronavírusban. Saját lábán ment be a kórházba, ahol másfél hét után intenzív osztályra került, majd újabb két hét alatt legyőzte őt a betegség.

Fiatalon és hirtelen szakadt félbe az élete, erre nem lehetett felkészülni. Az utolsó napig bizakodtunk, rengetegen imádkoztunk, hogy meggyógyuljon – mondja Szandra. – Attila mélyen hívő, nagy teológiai tudású ember volt, aki Pilinszky János eszkatológiai témájú – a végső dolgokról szóló – publicisztikai írásait tanulmányozta. Időnként mi is beszélgettünk a végső kérdésekről, és ezeknek a mély beszélgetéseknek az emléke, hogy nem tabusítottuk egymás közt a halál témáját, szintén segít a gyász feldolgozásában”.

A teljes cikk a Ripost.hu-n található meg.