Halálra kínoztak egy brit anyukát 11 hónapos kislánya szeme láttára, miután betörtek a görögországi otthonukba. Hajnali öt órakor ütött rajta a családon a három férfi, akik elkezdték fojtogatni a 20 éves Caroline Crouchot, hogy elárulja, hol tartják a pénzt és az ékszereket – írta a meg a Metropol pár nappal ezelőtt.

„Nem sokkal öt óra után történt. Három csuklyás férfit láttam. Az egyik magas volt. Kiabáltak és tört görög nyelven fenyegetőztek. Egy székhez kötöztek, majd a feleségemre támadtak” – vallotta az eset után a 32 éves férj, Babis Anagnostopoulos. Elképesztő története szerint lekötözték őt, majd megölték a feleségét, mindezt a kisbabájuk szeme láttára.

Hazugság volt minden

A pilótaként dolgozó férfit a rendőrség a felesége temetése után fogta el, miután a feltárt bizonyítékok nem támasztották alá előadott történetét.

8 órás vallatás után a görög férfi beismerte, hogy ő gyilkolta meg a nőt, majd úgy rendezte el a helyszínt mintha betörés történt volna – számolt be a rettenetes bűncselekményről a The Sun. A rendőrség a férfit zseniális színésznek nevezte, hiszen az eset után tökéletesen játszotta a megtört embert, ráadásul úgy rendezte el a dolgokat, hogy véletlenül se keveredjen gyanúba. Annyira komolyan vette a dolgot, hogy a saját kutyájukat is felakasztotta, így jobban alátámasztva a történetet, miszerint albán bűnözök támadtak rá és a családjára.

Az indíték

A vallatás során a férfi indítékára is fény derült. Caroline nem szerette volna tovább folytatni a kapcsolatukat és bejelentette, hogy el szeretne válni. A férfi ezt nem tudta kezelni, ezért megfojtotta a 11 hónapos gyermeke édesanyját.