A 80. évében elhunyt Jankovics Marcell temetésén megható beszédet mondott Orbán Viktor is.

Tisztelt gyászoló gyülekezet. Eljöttünk, hogy búcsút vegyünk Jankovics Marcelltől, az egyik utolsó polihisztortól, akiket a mi Földünk a hátán hordott. Magával ragadó filmek, korszakos könyvek és emlékezetes előadások. Hitetlenkedve néztük, hogy férhet bele ennyi minden egyetlen ember életébe. Már az elszántság és a kitartás is bámulatra méltó. Az igazi ajándék, a valódi hőstett maga a végeredmény, hogy 23 év után olyan művet adhasson ki valaki a kezéből, hogy azt mondhassa, minden ráfordított perc megérte. Neki megengedte a Jóisten, hogy felemelje a szívét, és egy magasabb rangú világban is létezhessen. Magunknak sem kívánhatnánk szebbet és többet, minthogy a kultúra, az örökkévalóság minden hangszerén játszott.

Többször is hallottam tőle, hogy a zászlótartó feladata, hogy saját teste köré tekerje a vásznat, amikor már nem tudja tartani a lobogót.

A mai puskaporos időben vajon megadjuk a nagyrabecsülést azoknak, akik a testük köré tekert vászonnal állnak rendíthetetlenül? Nem hallottam sem csontok ropogását, sem inak szakadását, és nem láttam kosárba hulló fejeket sem. Én csak sürgettem, mire vár még? Nem és nem. Aztán megértettem, erre hiába várok, neki más küldetése van. Abban állt, hogy lobogóba csavart emberként megmutassuk, miért harcolunk. A küldetése az volt, hogy alámerüljön a magyar szellemvilág legmélyebb rejtelmeibe, kincseket hozzon fel, megtisztítsa, majd átadja nekünk. Átsütött rajta magyar mivolta. Tisztelt gyászolók! Megszületni nehéz, a sajátunkra nem is emlékezhetünk. Meghalni nehéz, jól meghalni pedig különösen az, de nekünk, keresztényeknek segít az Úristen” – mondta megrendülten Orbán Viktor Jankovics Marcell temetésén a Farkasréti temetőben.

A kormányfő később Facebook oldalán is közzétett egy fotót és egy videót, és néhány megható szót is mellékelt: „Isten Veled, drága Marcell!” – írta.

Isten Veled, drága Marcell!

Posted by Orbán Viktor on Tuesday, June 22, 2021