RETRO RÁDIÓ

Ismét a Bocuse d'Or mezőnyében a magyar szakácsok





Kilencedik lett a tallini kontinensdöntőn, ezzel bejutott a januári Bocuse d'Or világdöntőjébe a magyar csapat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.17.
top szakácsok

Ismét bejutott a világ legjobbjai közé a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny idei, Tallinnban megrendezett kontinensdöntőjének kilencedik helyén végzett, Veres István séf vezette magyar csapat - mondta el az MTI-nek szombaton a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.

A Bocuse d'Or -on most is lesznek magyarok (Photo by JEFF PACHOUD / AFP)

Hamvas Zoltán hangsúlyozta: „a Lyon felé tartó gyorsvonat egyik állomása a tallinni”, ezt abszolválta a magyar csapat és ott lehet a Bocuse d'Or 2021. januárról júniusra halasztott, franciaországi világdöntőjében. Ezzel most lesz elegendő idő a felkészülésre, nyolc hónap áll rendelkezésre a világdöntőig - jegyezte meg a szakember. Mint felidézte ugyanis, a mostani egy nagyon nehéz Európa-bajnokság volt: kétszer halasztották el a koronavírus-járvány miatt és az is kérdéses volt, hogy egyáltalán megrendezik-e. Emiatt nehézkes volt a felkészülés is, ezért jó eredmény a pénteken elért kilencedik hely - értékelte a magyar csapat teljesítményét.

Hamvas Zoltán elmondása szerint rendkívül erős volt a mezőny és a skandináv csapatokat idén is nagyon nehéz volt megszorítani: a gasztronómiailag hozzájuk sorolható finnekkel és észtekkel együtt a mezőny első hét helyéből hatot skandináv csapatok foglaltak el, közéjük csak a hatodik franciák tudtak beférkőzni. Veres István csapata viszont így is megelőzött olyan gasztronómiai nagyhatalmakat, mint Olaszország vagy Spanyolország - jegyezte meg.

A magyar csapat ismét ott lehet a világ legjobbjai között, hiszen a lyoni döntőbe az egész világból huszonnégy, Európából tíz csapat juthat ki - emlékeztetett a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke. Hamvas Zoltán.





Ezeket olvastad már?
Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás