RETRO RÁDIÓ

„Megvárjuk, amíg a dolgok eldőlnek” – lassan két éve él karanténban egy férfi a koronavírus miatt





A férfi annyira megijedt a koronavírus-járvány hallatán, hogy eldöntötte, inkább ki sem mozdul az otthonából. A pandémia kezdete óta otthon van.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.28.
óvatosság

A korábban világutazó férfi még azelőtt karanténba zárta magát, mielőtt elkezdődtek volna a korlátozások az Egyesült Királyságban. Blair Bowman foglalkozása whiskyszakértő, ezért annyira fél attól, hogy elveszíti a szag- és ízérzékét, hogy már 2020 februárjában önkéntes remeteségbe vonult.

Lassan két évvel ezelőtt a 31 éves férfi a vírus hallatán azonnal elkezdte korlátozni a tevékenységeit, amit nem otthon végzett. Ekkoriban még szó sem volt arról, hogy korlátozásokat vezessenek be az Egyesült Királyságban, de őt ez nem érdekelte. Az elhatározása pedig azóta is töretlen, párjával elszigetelten élnek edinburgh-i otthonukban és csak akkor mennek utcára, ha sétálni mennek, vagy be kell vásárolniuk.

„Mindketten ebben a kis buborékban vagyunk a kezdetek óta, és már korán úgy döntöttünk, hogy megvárjuk, amíg a dolgok eldőlnek” – árulta el a férfi a The Mirrornak – „Számomra az íz- és szagérzékelés nagyon fontos, és az elvesztésüknek lehetősége meglehetősen rossz lenne, ami arra késztetett, hogy óvatosabb legyek.”

Ez az óvatosság ráadásul azért is megemlítendő, mivel korábban egyáltalán nem volt rá jellemző, hogy otthon üljön. Blair a világ minden táját bejárta már, beleértve Malajziát, Görögországot, Norvégiát és Törökországot is. A legtöbb országban whiskybrókerként vett részt üzleti vacsorákon és ebédeken.

Ennek ellenére ragaszkodik ahhoz, hogy szereti új életstílusát, és hangsúlyozta, hogy otthonról is folytatni tudta a munkáját.

„Körülbelül 40 százalékát teszi ki a világ megtapasztalásának az íz és az illat, nagyon hiányozna, ha nem kóstolhatnék meg egy finom kávét. Ez kevésbé a munkámról szól, sokkal inkább arról, hogyan élvezném az életet” – magyarázta Blair, aki egyébként pozitívan tekint a jövőre.

„Tudom, hogy rengeteg lehetőségem lesz utazni, vacsorákon részt venni és új helyeket meglátogatni, amikor úgy érzem, készen állok rá, addig is mindent el tudok intézni a nappalimból is.”





Ezeket olvastad már?
Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás