Tisztelt Szerkesztőség!

Nagyon elkeserítő esetnek voltam szemtanúja a múlt héten, amit most muszáj megosztanom másokkal is, ezzel is felhívva a figyelmet a problémára. A délutáni órákban utaztam haza munkából a 97E járatán. Tömve volt a busz, alig fértek el az utasok egymás mellett. Fülemen fülhallgató volt és nagyon elgondolkodtam. Arra lettem figyelmes, hogy az utasok sustorognak, és bámulnak a busz végére. Sajnos a tömegtől nem láttam mit figyelnek ennyire, ezért kikapcsoltam a zenét és megkérdeztem mi történik. Az egyik nálam magasabb utas elmondta, hogy egy lány úgy tűnik rosszul lett, falfehéren támaszkodik az ajtónak és ömlik az orrából a vér. Ott volt mellette a párja, aki vízzel kínálta, hátulról megtartotta és próbálta nyugtatni. Kérdeztem az utastársamat, hogy segít-e nekik valaki, erre azt válaszolta, hogy nem. Nagyon kiakadtam. Tele volt a busz emberekkel, mégsem kérdezte meg egy utas sem a párt, hogy szükségük van-e valamire. El akartam indulni hátra hozzájuk, de mondta a magas úr, aki eddig is közvetített nekem, hogy épp most szálltak le a megállóban és a lányt leültette a párja az ott lévő padra, így nem volt szükség a segítségemre. Sajnos én nem vettem észre elég hamar, hogy mi történik, de szerintem elkeserítő, hogy a mai világban az emberek elmennek egymás mellett, csak magukkal vannak elfoglalva, és ha bajba kerülünk nem számíthatunk a másik segítségére.

Állampolgári kötelességünk segíteni

Ha valaki segítségre szorul, akkor mindenkinek állampolgári kötelessége segíteni – válaszolta a megkeresésünkre a Budapesti Közlekedési Központ.

Ez nemcsak a járatokra vonatkozik, ha bárhol azt látjuk, hogy embertársunk rosszul van kötelesek vagyunk megkérdezni tőle, hogy segítségre szorul-e, mi a baja és mit tehetünk érte. Ha pedig valakit eszméletlenül találunk, azonnal meg kell vizsgálni az életfunkcióit, – pulzus, légzés – majd értesíteni a mentőket. Fontos, hogy ha értesítjük őket, mindenképp várjunk meg a mentőt a helyszínen. – Gyakran mire kiérünk, nemcsak a bejelentő, de a páciens sincs már a helyszínen – mondta korábban Győrfi Pál szóvivő.

Állampolgári kötelességünk segíteni azon, ha valakin azt látjuk segítségre szorul (Fotó: Shutterstock)

Szóljunk a sofőrnek

A segítségnyújtáson túl mindenképpen szóljunk a sofőrnek vagy ha van a járaton akkor az ellenőrnek a bajról.

– Ilyenkor természetesen érdemes a járművezetőnek, vagy a jegyellenőrnek is szólni, ha ők nem vették észre, hogy szükség esetén megállíthassák a járművet, vagy segítséget hívjanak, ha az utasoknak erre valamiért nincs lehetőségük – válaszolta a BKK.

Az ÉletMentő app és a Szív City hasznos az ilyen helyzetekre

Az Országos Mentőszolgálat munkáját két alkalmazás is segíti az ilyen helyzetekben. Az egyik a SzívCity. Ez az applikáció a navigációs rendszerén keresztül értesíti a felhasználókat, akik jelzést kapnak a mobiljukra arról, ha a közelükben hirtelen szívmegállás történik. A telefonjukon azonnal látják, hol tartózkodik az illető, azonnal a segítségére tudnak sietni és megkezdeni az újraélesztést.

Az ÉletMentő appot pedig tavaly dobták piacra. A mobilalkalmazásba előre fel lehet vinni a legfontosabb egészségügyi adatainkat, így a mentésirányító a riasztással egyidejűleg azonnal látja például a bajbajutott korát, nemét és gyógyszerérzékenységeit. A pontos helymeghatározás pedig a mentőautó kiérkezését segíti. Ha valakin azt látjuk, hogy rosszul lett és mentőre van szükség érdemes megkérdezni, van-e a telefonján ilyen applikáció, mert így sokkal könnyebben és gyorsabban tudunk segítséget kérni.