RETRO RÁDIÓ

Biztonságosak a vakcinák, jelentette be Dr. Szlávik János





A klinikai hármas fázisba jutó vakcinák biztonságosak, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főorvosa szerint.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.30.
oltóanyag

Dr. Szlávik János azt mondta, nagyon biztatóak az eredmények azon oltóanyagok esetében, melyek eljutottak a klinikai tesztelés harmadik fázisába. Ilyenből szerencsére több is van.

A hármas fázis vizsgálja a hatékonyságot, és úgy tudom, közülük néhány több mint 90%-os hatékonyságú az előzetes eredmények alapján. Van a vakcinák között olyan, ami egészen újfajta eljárással készült, de nagyon hatékony. Attól, hogy valami új, nem kell félni tőle. A másik, egészen modern vakcinagyártási eljárással győzte le a világ például az ebolát is”- magyarázta a Bors napilapnak Dr.Szlávik János.

„Én úgy tudom, eddig 12 millió oltóanyagot kötött le a magyar kormány, amivel elérhető a nyájimmunitás. A koronavírus elleni vakcinák nagy részét két részletben kell beadni 21–28 nap különbséggel, így 6 millió embert lehet immunizálni, ami a lakosságnak pont egy ak­ko­ra szelete, ami elegendő a nyájimmunitás eléréséhez. Ettől persze a koronavírus nem szűnik meg létezni, de a járvány megáll” – mutatott rá a főorvos, aki úgy véli, jóval többen fogják igényelni önkéntes alapon a koronavírus elleni vakcinát, mint az influenza elleni oltóanyagot.

A szakember úgy véli, jövő nyárra fellélegezhet az ország, hogy ha minden a megfelelő mederben halad.

Fotó : Markovics Gábor (MG)

 





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás