RETRO RÁDIÓ

Tovább dagad a tragikus botrány a budaörsi bábák körül





Az interneten még elérhető a két nő szolgáltatása, akiknél szerdán elhunyt egy újszülött kisfiú.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.08.
tragédia

Mint arról a Metropol is beszámolt, szerda délelőtt egy budaörsi társasházban hozta világra a kisfiát egy miskolci kismama. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a gyermek eleve halva született, vagy a születés után hunyt el, de az biztos, hogy a világrajövetelnél segédkező két nőnek – akiknek szülésznő végzettségük is volt – nem sikerült a babát újraélesztenie. Hiába hívták a helyszínre a koraszülöttmentésre szakosodott szolgálatot az egyébként időben érkezett újszülötthöz, csak a tragédia tényét lehetett megállapítani.

A Bors elérte a gyászoló családot, de ők egyelőre nem kívántak nyilatkozni.

Ugyancsak a hallgatást választotta a szülésnél jelenlévő két nő. Egyikük sem fogadta barátságosan a Bors érdeklődését, holott a beszélgetések során leszögezték, nem áll szándékukban azt állítani, hogy bármiben is hibáztak. Tegnap még mindkettejük honlapja élt, ami akár úgy is értelmezhető, hogy még hirdették szolgáltatásaikat. Tény, hogy a honlapjukon való bemutatkozásukból kiderül, egyikük tíz évvel ezelőtt csatlakozott egy dúlakörhöz, ahol a holisztikus bábaságról is tanult. Ez azt jelenti, hogy teljes körű szolgáltatást is tud nyújtani, vagyis a várandósságtól kezdődően végigköveti az édesanyát egészen a gyermekágyi időszakig. A másik érintett egy bábaház tagja, de egyben dúla is. A bába és a dúla közti lényeges különbség, hogy a dúla nem érhet az újszülötthöz, csak a kismama lelkével törődik a terhesség és a szülés során. Ugyancsak közös a két hölgyben, hogy – állításuk szerint – mindketten rendelkeznek szülésznői végzettséggel.

Átmenetileg zárva

A tragikus kimenetelű otthonszülésen segédkező egyik dúlánál úgy érdeklődtek, mintha várandósként kérnének segítségét egy kórházon kívüli szülés levezetéséhez.

Átmenetileg nem vállalok szüléskísérést – mondta a nő, majd amikor elárulták, hogy valójában újságíróként is érdekelné őket, mi is történt azon a tragikus reggelen, az újságíróra csapta a telefont.

A másik segédkező először felháborodott, hogy honnan értesültek a történtekről, majd közölte, hogy egyelőre vizsgálat zajlik az ügyben. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság úgy tájékoztatta a Borsot, hogy ismeretlen tettes ellen zajlik nyomozás halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt.

Családorvos: Biztonságosabb kórházban szülni Bense Tamás családorvos a Borsnak általánosságban kinyilvánította: az otthon szülést nem tartja ördögtől valónak, min­denesetre lényegesen biztonságosabbnak véli a kórházi környezetet. Bense Tamás nem javasolja az otthonszülést (Fotó: Metropol) – Egy esetleges újraélesztéshez mindenképpen szükség van eszközökre, melyek egy kórházban rendelkezésre állnak. Ha császármetszés válik indokolttá, annak elrendelése és végrehajtása is egyértel­műen orvosi feladat. Ha az otthonszülés területén nem tartózkodik szakorvos, az kockázatokkal jár. Arra is számtalan példa akad, hogy egy természetesnek tervezett szülésről csak a szülőágyon derül ki, hogy mégis művi beavatkozás szükséges – magyarázta Bense. – Előfordul, hogy a terhességi vizsgálatok alkalmával még teljesen egészségesnek tűnő gyermek részben a szülés alatt elviselt stressz következtében, vagy különböző betegségek (például tüdőéretlenség, szívfejlődési rendellenesség) miatt azonnali orvosi ellátást igényel.

 





Ezeket olvastad már?
 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás