RETRO RÁDIÓ

Vasárnap kell meggyújtani az első gyertyát az adventi koszorún – ezek a hétvége legfontosabb programjai





Az ünnepi időszakban mind a négy adventi vasárnapon gyertyát gyújtanak 17 órakor a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár nagy koszorúján, a Vörösmarty téren. Az első gyertya lángjának fellobbanásával, Budapest ünnepi díszkivilágításának fényei is felgyulladnak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.26.
ez lesz ma

Advent a karácsonyt megelőző várakozási időszak, a karácsony előtti negyedik vasárnapon kezdődik és december 24-én ér véget. A szó a latin adventus szóból származik, melynek jelentése „eljövetel”. Ez egy várakozási időszak, melyen a keresztény hívő emberek Jézus Krisztus születésére, az Úr eljövetelére készülődnek böjtöléssel, imával és lecsendesedéssel. Idén advent első vasárnapja november 28-ára esik, ekkor kell meggyújtani koszorúnk első gyertyáját.

Vasárnap kell meggyújtani az első gyertyát a koszorún Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs

 

Indul a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz-akciója

Az idén 25 éves Baptista Szeretetszolgálat ma indítja 18. országos Cipősdoboz-akcióját, melyhez csatlakozott az El a kezekkel a Papámtól! című családi mozifilm stábja. Az adományokat a mai naptól kezdve egészen december 19-éig lehet elhelyezni a Cipősdoboz Várban, a Városháza téren, illetve minden Cinema Cityben és számos más leadóponton. Az El a kezekkel a Papámtól! című film december 9-től látható a mozikban, amelynek rendezője Dobó Kata, producere pedig Vujity Tvrtko.

Az adományokat december 19-éig lehet elhelyezni a gyűjtőpontokon Fotó: ciposdoboz.hu

 

Idén az El a kezekkel a Papámtól! című film stábja is csatlakozott a Cipősdoboz-akcióhoz Fotó: Dombóvári Tamás

 

Adventi koszorúk vásárlásával segíthetjük a bántalmazott családokat

Idén sem marad el, csak átkerül az online térbe a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) hagyományos adventi jótékonysági akciója, amelyet közel 30 család- és civil szervezettel összefogva szerveztek a bántalmazott édesanyák életkörülményeinek javításának támogatására. A Ficsak oldalán advent első vasárnapjáig, megvásárolható adventi koszorúk között , találunk számos Herczegh Anita és lánya, Áder Júlia által készített darabot is. Király Nóra, a Ficsak alapítója elmondta, a VI. Családszervezetek Adventi Vására és Gyűjtése kedvezményezettje a Leány, Anya, Gyerek Alapítvány és a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthona. Az idei gyűjtés teljes bevételét egy Új Családi Otthon kialakítására szánják, amelyhez 1,5 millió forintra van szükség. Részletes információkért keressék a www.ficsak.hu weboldalt.

A koszorúkat november 28-áig lehet megvásárolni a Ficsak weboldalán Fotó: Metropol/KB

 

Játékbörzére várják a kicsiket és nagyokat a főváros szívében

Hatalmas választékkal, rengeteg eladóval várják az érdeklődőket az összesen három szinten megrendezendő fővárosi játékbörzére most szombaton. A rendezvényre ingyenes a belépés! Vasútmodellekkel, kisautókkal és megannyi izgalmas játékkal telik meg most szombaton a Fővárosi Művelődési Ház a Fehérvári úton. Rengeteg különböző méretarányú vasútmodellekkel, matchboxokkal, figurákkal, repülő modellekkel és legóépítményekkel, valamint antik régiségnek számító játékszerekkel várják az érdeklődőket az árusok. További infó az eseményről a vasutmodellborze.hu weboldalon olvasható!

 

Esőfelhő borul Budapest fölé

Mára egy mediterrán ciklon hoz borongós, csapadékos időt. A szél többfelé élénk lesz. A csúcshőmérséklet 1 és 12 fok között alakul. Szombaton kisebb záporok alakulhatnak ki a rövid napos időszakok mellett. Délután 3–9 fokot mérhetünk. Vasárnap újabb csapadékzóna halad át az országon, többnyire eső, de nyugaton és a hegyekben, hó formájában. Hétfőre a csapadék elvonul, de felerősödik, viharossá válik a szél. Pár fokkal lehűl az idő, 1–6 fokos csúcshőmérsékletet mérhetünk.

Esős lesz a hétvége Fotó: Pixabay

 

2 milliárd fölött az Ötös- és a Hatoslottó nyereménye

Sorozatban 26 hete nem volt telitalálatos szelvény a Hatoslottó-sorsoláson, így vasárnap rekordközeli 2,616 milliárd forint várja a hazai szerencsevadászokat. Ez a Hatoslottó történetének második legmagasabb összege. Ha a következő három hétben továbbra sem adnak fel telitalálatos szelvényt, akkor várhatóan megdől minden idők legnagyobb Hatoslottó- nyereménye. Az Ötöslottón már 15 hete nem találták el a bűvös számokat, így a szombat esti sorsoláson 2,272 milliárd forintot zsebelhet be az, aki jól tippel.

Rekordközeli összegeket lehet nyerni az Ötös- és Hatoslottón Fotó: MTI/Máthé Zoltán

 





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás