RETRO RÁDIÓ

„Adjátok fel!” – megdöbbentő dolgokat üzent a rendőröknek a kis Maddie feltételezett gyilkosa





Mióta az ügy fő gyanúsítottja lett, először szólalt meg Christian Brueckner. Elképesztő dolgokat állított.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.14.
Váratlan fordulat

Újabb fejlemények láttak napvilágot a kis Madeleine McCann ügyében. Hosszú idő után, pontosan azóta, hogy gyanúsítottként nevezték meg, először szólalt meg Christian Brueckner. A 44 éves német pedofil levelet írt, amelyben „botránynak” minősítette a nyomozást, ártatlanságát hirdette, és felszólította a tárgyalást vezető ügyészeket, hogy adják fel.

Azzal vádolta az ügyészeket, hogy „szégyent hoztak” a német jogrendszerre azzal, hogy „botrányos” kijelentéseket tettek róla, anélkül, hogy valaha is vádat emeltek volna ellene Madeleine eltűnésével kapcsolatban. Sőt még bizarr rajzokat is mellékelt vallomásához, amin az ügyészek halfilét rendelnek egy étteremben. Azt is írta levelében, hogy szerinte az ügyészeknek le kellene mondaniuk, amiért egy ártatlan személyt üldöznek – írja a Mirror.

(Fotó: YouTube)

Mint ismert, még 2007 májusában, néhány nappal a negyedik születésnapja előtt tűnt el a családja nyaralójából a portugáliai Praia da Luzban. Szülei az esti órákban egy étteremben voltak a barátaikkal, amikor pedig visszatértek, Madeleine már eltűnt.

A német ügyészek azt állítják, hogy bizonyítékuk van arra, hogy Madeleine meghalt, és azt gyanítják, hogy Brueckner rabolta el és gyilkolta meg, akit még nem hallgattak ki.





Ezeket olvastad már?
A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!

Ezresek a levegőben: durván kiosztotta az influenszer Karácsony Gergelyt – Videó

Ezresek a levegőben: durván kiosztotta az influenszer Karácsony Gergelyt – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás