Lapunk villámkérdést intézett az emberekhez az utcán, és 10-ből 9 általunk megkérdezett ember kifejezetten támogatta a vásárlási idősávot.

A lényeg: hétköznap 9-11 óra, hétvégén pedig 8-10 óra között tartózkodhatnak kizárólag idősek a boltokban. Most a 65 év felettiek nemcsak ekkor, hanem bármikor vásárolhatnak az üzletekben, de ezekben a kijelölt idősávokban csak ők, a 65 évnél fiatalabbak nem. Tavasszal még 3 óra volt a kizárólagos idősáv, most csak 2 óra, és a kereskedőkre és a többi korosztályra való tekintettel olyan időpontban, amikor eleve kicsi az üzletek forgalma. A fő különbség tavaszhoz képest az, hogy a leginkább veszélyeztetett korúak máskor is szabadon tartózkodhatnak a boltokban – amik egyébként este 7-kor kötelezően bezárnak. A rendelet éjfélkor már életbe is lépett.

Az utca embere – Mit szól hozzá, hogy visszatér a vásárlási idősáv?

Sándor Kálmánné:

„Nagyon sokat segít az időseknek, hiszen így lesz olyan időszak, amikor csak az ők lehetnek bent az üzletekben. Az első hullám alatt is jó volt ez a rendelkezés, én ki is használtam, nem volt tömeg sem. A fiatalok is betartották és nem jöttek be a boltba. Örülök, hogy visszahozzák a vásárlási sávot.”

Fotó: Metropol

Éva:

„Szerintem a vásárlási sáv tavasszal úgy, hogy időkorlát volt, nem segítette az időseket. Akkor nagyon be voltunk szorítva egy kötött időpontra, és utána már nem tudtunk lemenni, ha elfejtettünk valamit megvenni. Az észszerűnek tűnik, hogy most az időseknek van olyan idősávjuk, amikor csak ők vásárolhatnak, de lemehetnek később is, amikor mindenki vásárolhat. Ez már a személyes döntésük lesz.”

Fotó: Metropol

János:

„Minket múltkor is segített az idősáv. A feleségem mozgáskorlátozott és rokkantnyugdíjas is egyben, így könnyebb volt vele vásárolni menni. Az emberek betartották, csak a nyugdíjasok mentek be, amikor az ő idejük volt. Egyszer én is beleestem, rosszkor akartam bemenni, de a biztonsági őr nem engedett be.”

Fotó: Metropol