RETRO RÁDIÓ

A napokban vehetik kézhez az ápolók a megemelt béreket





Az átfogó béremelési program keretében novemberben újabb 20 százalékkal emelkedett a bérük.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.12.05.
A Nap jó híre

„A kormány nagy figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülésének javítására. Köszönjük az ápolók mostani áldozatos munkáját, amivel nap mint nap segítik a járvány elleni védekezést és a betegek gyógyítását. Az ápolói béremelési program ezután is folytatódik, 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett.” - írta sajtóközleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Levelükben emlékeztetnek, az ápolók fizetése az elmúlt években több ütemben emelkedett:

  • 2016-ban 26,5%-os, 2017-ben 12%-os, 2018-ban pedig újabb 8%-os béremelés volt.
  • 2019 júliusában újabb négylépcsős béremelési program indult, amelynek részeként tavaly először 8%-kal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók fizetése.
  • Idén kétszer is volt béremelés: 2020 januárjától 14%-kal, novembertől újabb 20%-kal emelkedett az ápolók bére.
  • A béremelési program következő állomása 2022 januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal emelkedik majd a fizetésük. Az ápolói béremelésre 2016-2019. között összesen 143 milliárdot fordított, idén pedig 82 milliárd forintot fordít a kormány.

    Emlékeztető

    Míg 2010-ben egy 4-6 éves jogviszonnyal és középfokú, OKJ-végzettséggel rendelkező ápoló 91.400 Ft-ot keresett, az eddigi béremelésekkel mostanra már bruttó 281.018 Ft-ra emelkedett az alapilletménye.

    A 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező ápoló 2010-es 106 578 Ft-os bére mostanra 322 171 Ft-ra nőtt, egy 40-42 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ-s ápoló illetménye a 2010-es 128 383 Ft-ról az eddigi béremelésekkel 379 785 Ft-ra emelkedett.

    A felsőfokú végzettségű ápolók 4-6 éves jogviszonnyal 2010-ben 126 270 Ft-ot kerestek, az eddigi béremelésekkel most decemberben pedig már 349 214 Ft-ot vihetnek haza.

    A 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező ápoló 2010-es, 149 145 Ft-os bére mostanra 408 004 Ft-ra nőtt, egy 40-42 éves jogviszonnyal rendelkező felsőfokú végzettségű ápoló esetében ez az összeg 196 115 Ft helyett már 490 310 Ft.

    Közel 90 ezren érintettek

    A béremelés összesen 83 ezer ápolót és 4.900 védőnőt érint, minden olyan egészségügyi szakdolgozót, aki állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járó- vagy fekvőbeteg-ellátásban dolgozik, tehát pl. rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál.

    Az ápolói hivatás megbecsülését szolgálja az is, hogy az ápolói pályára készülő fiatalokat havi 40 ezer forintos ápolói ösztöndíjjal támogatjuk és az ápolók lakhatási körülményeit is javítjuk, országszerte megújulnak a nővérszállók, illetve újak épülnek.

    Orvosi béremelés

    Nemcsak az ápolók, hanem az orvosok bére is tovább nő. Jövőre áttörő orvosi béremelési program indul. Továbbá 2021. március 1-től életbe lép az egészségügyi szolgálati jogviszony, amely újabb jelentős előrelépés az egészségügyi dolgozók megbecsülésében.





    Ezeket olvastad már?
    „Ez annyira kicsinyes” – Teljesen kiakadt egy nő azon, amit a férfi tett vele a randin

    „Ez annyira kicsinyes” – Teljesen kiakadt egy nő azon, amit a férfi tett vele a randin

    Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

    Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

    Ez gyors volt: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon és a Datadat

    Ez gyors volt: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon és a Datadat

    Rejtély, hogyan tűnt el és halt meg a gyáli Norbert

    Rejtély, hogyan tűnt el és halt meg a gyáli Norbert

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás