Január 30-án, este nyolctól nyílik meg a lehetőség. Idén itt lehet jelentkezni a vándortáborokba, amik között lesz bringás, erdei, zarándok és vízitábor is! Íme a részletek!
Január 30-án este 20 órától lehet jelentkezni a nyár legváltozatosabb kalandjára, a lassan egy évtizede elindított, egyhetes vándortáborokra. A jelentkezés minden olyan közoktatásba járó gyerek és kísérője előtt nyitott, aki kíváncsian és lelkesen vetné bele magát Magyarország legizgalmasabb természetjáró táboraiba – olvasható a tábor weboldalán. 2025-ben is négy típusú vándortábor, összesen 41 útvonala közül választhatnak a résztvevők. A részvételi díj 49 000 Ft, ami tartalmazza hét napra a szállást, az étkezést és a programokat is. Ezenfelül a sporteszközöket is biztosítják a hétnapos turnus során a kerékpáros és a vízi vándortáborok esetében. További részletek a táborokról itt olvashatók.
Ifjabb Rubik Ernő ugyanis 1975. január 30-án adta be a szabadalmi kérelmét a Rubik-kockára. Az első modell egy 2×2×2-es méretű darab volt. A szabadalmat végül csak 1977. december 31-én kapta meg. Ezt követően 1980-ban a bűvös kockát Rubik-kockára nevezték át és csak Magyarországon hozzávetőleg egymillió darabot vettek belőle. Ezzel párhuzamosan indult a külföldi terjesztése is, az amerikai Ideal Toy játékcégen keresztül. Nagyon rövid idő alatt elterjedt és népszerűvé vált az egész világon, 1982. június 5-óta pedig kétévente megrendezésre kerül a Rubik-kocka-világbajnokság is. A Rubik-kockát ma a legnagyobb magyar találmányok között tartják számon. Matematikusok szerint 20 forgatásból bármilyen összekevert állapotából ki lehet rakni.
Rudolph Wurlitzer német hangszerkereskedő, hangszer- és zenegépgyáros 194 éve ezen a napon született a szászországi Schöneckben született, majd 1853-ban Amerikába költözött, ahol kezdetben Németországból hozott hangszerekkel kereskedett, majd Cincinnatiban The Rudolph Wurlitzer Company néven gyárat alapított, ahol később három fia Howard, Rudolph és Farny is dolgozott. Eleinte katonai zenekarok, majd színházak és körhinták számára készítettek hangszereket. 1889-ben helyezték üzembe az első pénzbedobással működő automata hangszert (zenegépet), amit később a gyártó cég alapítójának neve után wurlitzernek neveztek el.
A lepra kórokozóját 1873-ban Gerhard Hansen norvég orvos izolálta. A betegséget korábban már legyőzöttnek hitték, azonban még ma is 10-12 milliós nagyságrendben jelentkezik világszerte, csak az Egyesült Államokban évente körülbelül 100 új esetet regisztrálnak. 1982 óta gyógyszerkombinációval gyógyítható, de a kezelés hosszadalmas és költséges. Európa egyik utolsó leprás kolóniája Kréta szigetén volt, ami 1957-ben zárt be.
Január 30-án délelőtt változik a Városligeti Műjégpálya nyitva tartása egy zárt körű rendezvény miatt. Az aktuális nyitva tartás ezen a napon: 9.00–11.45 és 17.00–21.00 között lesz majd – írják az üzemeltetők.
1900. január 30-án nyitotta meg kapuit a Budai Vigadó, egy farsangi bál keretében. A sokfunkciós, dísztermet, könyvtárat, egyesületi szobákat, vendéglátóhelyeket is tartalmazó épületre kiírt pályázatot a fiatal építész, Árkay Aladár és apósa, Kallina Mór közös terve nyerte. A megvalósításra is ők kaptak megbízást. A földszinten kávéház, vendéglő és ruhatárak voltak, az első emelet döntő részét a 350 négyzetméteres díszterem foglalta el, amelyet allegorikus festmények és szecessziós faldíszek ékesítettek.
A koponyeg.hu szerint csütörtökön fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és délutántól egyre többfelé ered el az eső, zápor. 10-11 fok körül valószínű a csúcsérték.
A rendőrség tájékoztatása szerint labdarúgó-mérkőzés miatt tilos megállni 2025. január 30-án 6 órától 24 óráig az VIII. és IX. kerületben az
Emellett szakaszosan és időszakosan lezárják január 30-án 15 órától 24 óráig az
Hogyan készült Az idő urai című film? Miért olyan időtlen az üzenete? Erről és további izgalmas kérdésekről lesz szó ezen a különleges vetítésen! A filmvetítés 18 órakor kezdődik, 19.30-tól pedig kerekasztal-beszélgetés lesz. A beszélgetés résztvevői: Csáki László filmrendező, Orosz István grafikus, animációs filmkészítő, Németh Attila, a Galaktika tudományos-fantasztikus kiadvány irodalmi szerkesztője.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre