Levélben köszönök el a gyerekeimtől, mert túl gyáva vagyok, hogy a szemükbe nézzek, mikor elhagyom őket

Rettenetes dologra derült fény.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.09.03.
Módosítva: 2024.09.03.
házasság férj gyerek

Akkor tudjuk, hogy egy fiúból férfi lett, ha a kamaszos partilázat és a lányok utáni sóvárgást végérvényesen a háta mögött hagyta, és immáron az érdekli, hogy családot alapítson, hogy mindent megtegyen azért a nőért, akit egy életen át akar szeretni, és hogy megvédje és boldoggá tegye családját és gyermekeit. Egy kétségbeesett apa most megosztotta az internet népével, hogy eddig bizony akár a csillagokat is lehozta volna az égről a családjáért, gyermekeiért, de most rettenetes dologra jött rá. 

A férfi elhagyta a családját

Egy férfi most arról számolt be a Redditen, hogy rajongásig szerette a családját. Volt egy csodálatos felesége és két gyermeke, és mindent, amit életében tett, azt értük tette. Nem volt olyan kívánságuk, amit ne teljesített volna. Nemrégiben azonban rájött, hogy a felesége a férfi testvérével csalja már évtizedek óta. Az is kiderült, hogy a fia és a lánya sem a saját gyermekei, hanem a testvére nemzette őket. Ez tehát azt jelenti, hogy a gyerekek, akiket sajátjaként nevelt, mégsem az övé, hanem csupán az unokahúga és unokaöccse.

Ez olyannyira összetörte, hogy úgy döntött, elhagyja a várost, és máshol kezd új életet. Nagyon szereti a gyerekeit, de nem tud többé a szemükbe nézni, ugyanis az arcukban csakis a saját kudarcát és szégyenét látná. Ezért nem is köszönt el tőlük személyesen. Összepakolt, és levelet írt nekik, amelyben kifejti, hogy reméli, egy napon majd megértik, miért lépte ezt meg. A gyerekekre nem haragszik, nekik a legjobbakat kívánja. A lányra íratta a házat, a fiára pedig a drága autóját – írja a Mirror.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás