Ufó az autópályán: kétségbeesetten próbáltak intézkedni a hatóságok

Mindazonáltal kikerültek a felvételek.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.07.05.
ufo csészealj intézkedik fesztivál

Bár alapvetően nem példátlan, hogy ufót szállítanak az autópályán, azért olyat mégse lát gyakran az ember, hogy egy csészealj kerekeken guruljon a sztrádán. Most azonban mégis megtörtént Oklahomában, az eset pedig rengeteg ember érdeklődését felkeltette. Most rendezik meg ugyanis az ufófesztivált, ahová az olyan emberek járnak, akik hisznek az idegenek létezésében, azt gondolják, hogy látogatják a Földet, vagy egyszerűen érdekli őket a téma és mellé szeretnének is bulizni egy jót. A résztvevők filmvetítéseken vehetnek részt az új-mexikói Roswellben található Nemzetközi Ufómúzeumban és Kutatóközpontban, és számtalan földöntúli programban lehet részt venni. Éppen ide igyekezett két hölgy. 

Még a rendőröknek is szemet szúrt a két hölgy / Fotó: Facebook

Erre a fesztiválra sok különös szerzet is érkezik. Két hölgy például ufószemüvegben indult útnak, ráadásul egy repülő csészealjban (ami természetesen csak gurulni tudott). Ezzel a látvánnyal a hatóságok sem tudtak mit kezdeni, és több államban is megállították őket. Igazoltatták, majd megtudták, hogy hová mennek, így tehát a rendőrök is nevetve engedték tovább útjukra a két különös hölgyet – írja a NYpost.

Top hírek









Hírlevél-feliratkozás