
Nyolc csecsemő halt meg: tehetetlen a kórház
A szülők vigasztalhatatlanok a gyásztól.
Nincs is annál rettenetesebb, mint elveszteni a kisbabánkat. Manapság a gyermekvállalást nagyon gondosan megtervezik a párok, és sokaknak nem is jön össze túl könnyen a baba. Éppen ezért már a fogantatás pillanatától kezdve kicsi kincsekként kezeljük a magzatot, vigyázunk rá, amikor pedig megszületik, az egész életünk megváltozik. Hihetetlen veszteség, ha a baba nagyon fiatal korában meghal. Sajnos azonban Angliában több szülőnek is szembe kell néznie ezzel a veszteséggel, ugyanis még mindig pusztít a szamárköhögés. Ez kifejezetten a kisbabákat támadja meg, és igen magas a halálozási ráta. 2024-ben csak Angliában már nyolc baba meghalt - írja a The Sun.
A szomszédban is felütötte idén a fejét
A legtöbb megbetegedést a szerb fővárosban, valamint a nyugat-bácskai régióban regisztrálták. Belgrádban a betegek száma meghaladta a négyszázat, korábbi években ilyen sok esetet nem vettek nyilvántartásba, az utóbbi évtizedekben a legtöbben, 29-en 2018-ban betegedtek meg a hivatalos adatok szerint. 2022-ben például egyetlen esetet sem regisztráltak - írtuk egy korábbi cikkünkben.
Top hírek


Megszólalt egy gyászoló édesanya, akinek gyermekeit férje ölte meg: „Ő az én fiam. Nem engedem, hogy elvigyék”
Szívszorító szavakkal emlékezett meg elhunyt fiairól.

Az utcán, és a lépcsőházakban tomboló, zombiszerű drogosoktól védheti meg a józsefvárosiakat a Fidesz jelöltje
Ismét óriási a tét a VIII. kerületben.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre