Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk





Egyre hűvösebb napok és fagyosabb éjszakák állnak előttünk.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2024.04.20.
időjárás hőmérséklet csapadék

Egy gyengülő front, majd egy ciklon okoz az ország nagyobb részén felhős időt, amiből bizony esők, záporok is lesznek a hétvégén, de a következő héten sem akad olyan nap, amikorra ne jeleznének csapadékot. Az sem sokat javít az időjárási prognózisokon, hogy a hőmérséklet továbbra is hűvös lesz napközben és kimondottan fogvacogtató éjszakánként.

Fotó: Pixabay

Szombaton nagyobbrészt erősen felhős lesz az ég, rövidebb napos időszakokkal, csak az ország keleti, északkeleti tájain valószínű naposabb idő. Főként a Dunántúlon, a Duna–Tisza közén és az Északi-középhegység nyugati felén valószínű kisebb eső, zápor, délután, kora este északnyugaton kis eséllyel az ég is megdörrenhet. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti országrészben viszont a délnyugati szelet kísérik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 11 és 18 fok között alakul, éjszakára viszont jelentősen lehűl a levegő, a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet, miközben nem is oly rég még sorra dőltek a melegrekordok.

A következő hat nap mindegyikére csapadékot jósolnak (Grafika: met.hu)

A Köpönyeg előrejelzése szerint vasárnap is borult lesz az ég, és egyre többfelé alakul ki eső, zápor. Többfelé lesz erős az északi, északkeleti szél. A legmelegebb órákban is mindössze 9-15 fok valószínű.

Hétfőn is folytatódik a csapadékos idő, a hegyekben havas eső, akár hó is eshet. 5 és 14 fok közé esik vissza a hőmérséklet. Az orvosmeteorológus arra figyelmeztet, hogy a reggeli hideg idő és a helyenként megélénkülő szél miatt az arra érzékenyeknél fejfájás, a mozgásszervi betegségekben szenvedőknél ízületi fájdalom jelentkezhet.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás