Megdöbbentő videó: brutálisan megverte a Kelenföldön kéregető férfi az áldozatát





Nem fogadta jól az elutasítást a 25 éves férfi, most börtönbüntetéssel néz szembe.



Megosztás
Szerző: N.T.
Létrehozva: 2023.05.16.
Budapest kéregetők kelenföld börtön

Az Ügyészség közleménye szerint gyorsított eljárásban több mint egy év börtönre ítélték azt a 25 éves férfit, aki a Kelenföldi pályaudvar metróaluljárójában többször is pénzt kért egy másik férfitól, majd amikor nem kapta meg, annyira megverte, hogy a másik férfinak eltört az orra.

Kelenföldi pályaudvar, verekedés
A férfi nem fogadott el nemleges választ Fotó: Ügyészség 

A férfi 2023. április 12-én délután a XI. kerületben, a Kelenföldi pályaudvar M4 metróaluljáróban, részegen többször is pénzt kért az egyik utastól, aki nem adott neki, és rászólt, hogy hagyja békén, különben hívja a rendőröket. Ezután elő is vette a mobiltelefonját, hogy a férfi lássa, komolyan gondolta. A férfi ezen úgy feldühödött, hogy rátámadt, először az aluljáró üvegfalához szorította, majd fenyegetően a férfi elé állt. Áldozata védekezésképpen megpróbálta lefejelni a támadót, ám az kitért előle, majd legalább háromszor fejbe ütötte ököllel, és lökdöste, ami miatt áldozata telefonja a földre esett, és széttört.

A támadó visszaadta neki a telefont, ám még ezután is hátba vágta, és többször is próbálta megrúgni. A megvert férfinak eltört az orra. Az ügyészség a büntetett előéletű 25 éves férfit gyorsított eljárásban állította bíróság elé és 1 év 5 hónap börtönre ítélte. A bíróság emellett elrendelte két korábbi, más ügyekben kiszabott felfüggesztett büntetés végrehajtását is. Az ítélet nem jogerős. A bíróság ügyészi javaslatra fenntartotta a férfi letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig – írja az Ügyészség.

 





 





Ezeket olvastad már?
Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Mielőtt bármilyen állatot tartanál, ezekkel nem árt ha tisztában vagy!

Mielőtt bármilyen állatot tartanál, ezekkel nem árt ha tisztában vagy!

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás