RETRO RÁDIÓ

Meghökkentő dolog történt a színházban: erre még a nézők sem számítottak – Videó





A történtek miatt az előadónak és a színháznak is magyarázkodnia kellett. Az eset miatt vizsgálat indult.



Megosztás
Szerző: KL
Létrehozva: 2023.04.10.
Módosítva: 2023.04.10.
botrány előadás színház

Elképesztő dolog történt a manchesteri Palace Theatre-ben, a Több mint testőr című musicalt félbe kellett szakítani, mert több néző is elkezdett hangosan énekelni.

Színház előadás függöny sablon
Az előadást félbe kellett szakítani Fotó: Pixabay

A főszereplő elnézést kért a történtek miatt, a biztonsági őrök pedig kikísérték a két rendbontót. Az 1992-es, Whitney Houston és Kevin Costner főszereplésével készült film színpadi változatában Melody Thornton játszotta a főszerepet.

Melody Thornton éppen a darab csúcspontjának számító I will always love you című dalt énekelte, ám befejezni nem tudta, ugyanis a nézőtérről többen hangosan vele együtt kezdték el dalolni a híres slágert. A Pussycat Dolls popegyüttes egykori tagja így inkább úgy döntött, hogy abbahagyta az éneklést, mindössze tíz perccel a darab vége előtt.

Az énekesnő később az Instagram-oldalán kért bocsánatot a történtek miatt. Mint írta, „nagyon keményen küzdött” azért, hogy befejezze a műsort, de ez nem jött össze. A színház később közleményt adott ki, melyben azt írták, hogy a két nézőt akik nem akartak leülni, és abbahagyni az éneklést, őt a biztonságiak kivezették, emellett megjegyezték, hogy a további intézkedésekről a vizsgálatok lezárását követően döntenek – írja a BBC.

 





 





Ezeket olvastad már?
Nyitrai Zsolt közölte az örömhírt: több száz rászoruló családnak segített az Agrárminisztérium és az Élelmiszermentő Központ – Videó

Nyitrai Zsolt közölte az örömhírt: több száz rászoruló családnak segített az Agrárminisztérium és az Élelmiszermentő Központ – Videó

Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás