
A rendőrök szíve is összeszorult: borzalom, mit tett kisbabájával az érzéketlen anya
Korábban is volt már letartóztatásban.
Már az utolsó simításokat végezte a szekrényen, amikor észrevette a megjelent Megváltót.
Nem akart hinni munka közben a szemének egy angol ács. Mat Askham méretre szabott konyhabútorokra szakosodott, de mindenféle egyedi készítésű bútort is lehet tőle vásárolni.
Épp egy általa készített szekrényen végezte az utolsó simításokat, amikor megjelent neki a Megváltó. Lakkozás közben fedezte fel a fában a jellegzetes hullámos fürtöket, orrot, szemet és a szakállt. Azonnal készített egy fényképet a nagyjából 15 centis szent képmásról és elküldte családtagjainak és hívő ismerőseinek, akik szintén teljesen ledöbbentek.
„Arra gondoltam, hogy Istenem, nézd csak, egy arc bámul rám. Rám nézett, én is ránéztem, és azonnal le kellett fényképeznem, mert annyira vicces volt. Tényleg őrület. Hátborzongató, hogy egy nagyon keresztény barátom eljött hozzám, fél órán át csevegtünk, aztán öt perccel később felfedeztem Jézus arcát egy konyhabútoron. Ilyen dolgok nem mindennap történnek” – mesélte a történtek hatása alatt állva Mat a Daily Starnak.
Aztán a közösségi médiában is futótűzként kezdett elterjedni a csodás jelenség. Azonban nemcsak a hívők érdeklődését keltette fel a hasonmás, hanem másokét is. Egyesek például nem Jézus Krisztust, hanem William Shakespeare-t, Chewbaccát, sőt még Nagylábat is belelátták.
A kétgyermekes apának az egyik barátja például azt javasolta, hogy zárja be a műhelyét és alakítsa át egy szentéllyé, ahol bárki megtekintheti Jézus arcát a szekrényen.
Korábban is volt már letartóztatásban.
Ezek az átokfajták veszedelmesek lehetnek.
Utoléréses baleset történt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.