![](https://cdn.metropol.hu/2024/07/Cjygf8SaqhJETGwmy53Wwh_zXF70wXIBxaAPBT17MGo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgwMzQzYTBlYjFlMTRhMmNhNTRkODU0MTljNjA1ODYx.png)
Tragédia: barátnőjére bízta kisbabáját, mire hazaért, félholtan talált rá
Az anya sokkot kapott.
Hihetetlen mértékű társadalmi összefogást eredményezett a felháborító eset, videóüzenetben reagált a feljelentett mentős.
Mint arról korábban beszámoltunk, az Országos Mentőszolgálat kedden közölte: valaki feljelentett húsvétkor egy mentőst, amiért egy budapesti, Szentendrei úti hamburgerezőnél elvitelre ételt vett magának és bajtársainak. Az ügyben vizsgálat is indult. Ebből kiderült, pontosan 1 perc 51 másodpercig tartott megvenni az ételt, amelyért a poszt szerint nem ellátás alatt vagy helyett, hanem a kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg. A vizsgálat ráadásul azt is feltárta, hogy a mentősök ezután az állomáshelyükhöz érve riasztást kaptak, így csak jóval később ehették meg a kifogásolt ebédet.
Hihetetlen mértékű társadalmi összefogást eredményezett a felháborító eset, étkezdék, hamburgerezők és minden ember a mentősök mellé állt, és köszönetüket fejezték ki munkájukért. Több étkezde is kedvezményes vagy akár ingyenes ebédet kínált fel a hősies mentősöknek.
„Még Buvár Mariann mentőápoló bajtársnőnket is meghatotta az a példátlan társadalmi összefogás, amit egy méltatlan panaszlevél váltott ki a napokban. Köszönetében ígéri, továbbra is helyt fognak állni bajtársaival! Köszönjük a támogatást” – írták az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Az anya sokkot kapott.
A nő már hiába kereste a férjét, holtan talált rá.
Gyilkosság miatt indult nyomozás.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre