
Megrázó tragédia: Csupán tíz perccel késték le fiuk utolsó pillanatait a szülők
Tragikus balesetben vesztette életét.
Tragikus hírt közölt a XVIII. kerületi Kondor Béla Általános Iskola a múlt héten: az iskola egyik kedvelt tanára tragikus hirtelenséggel elhunyt. Lapunk úgy tudja, a pedagógus megfertőződött koronavírussal. A hétvégére gyertyák és mécsesek kerültek a suli épülete elé.
„Megrendülve tudatjuk, hogy kollégánk életének 62. évében váratlanul elhunyt. Kezdetektől iskolánk aktív és megbecsült tagja volt. Emlékét szeretettel őrizzük” - írták az iskola honlapján.
Információink szerint a 62 éves tanár régóta szívproblémákkal küzdött. A szülőktől úgy értesültünk, hogy a múlt hét közepén az iskolából mentő vitte el, majd másnap el is hunyt. A Metropol úgy tudja, a pedagógus is elkapta a koronavírust, és mint köztudott, az egyéb krónikus betegségekkel küzdőkre fokozottan veszélyes a vírus.
A tragikusan elhunyt tanár osztályának másik tanítója, úgy tudjuk, már 2 hete megfertőződött a koronavírussal, így ő azóta otthon van. Megkerestünk több szülőt és volt diákot is az iskolából, ám a többségük nem akart nyilatkozni, nagyon megviselte őket a tragédia.
„Szerettük nagyon, kedves, jóindulatú tanár volt„ - emlékezett vissza kérdésünkre egy régebbi volt tanítványa.
A hír hallatán mindenki megrendült az iskolában. A hétvégére virágok és mécsesek lepték el az iskola kapuit. A különböző Facebook-posztok alatt több százan emlékeztek meg szeretett tanítójukról, akit igazi „tyúkapóként” jellemeztek, aki nagyon szerette a gyerekeket.
„A hivatása volt az élete, példaértékűen szerette a gyerekeket” - írta egy szülő. „Nagyon sír utána a kislányom, megszakad a szív utána. Próbálok meséket keresni, amivel segíthetném a feldolgozást és enyhíthet a lelkén„ - írta egy másik szülő. „30 éve ismertem, mindenki csak jót mondott róla. Én is ebbe a suliba jártam, engem nem tanított, de nagyon jó híre volt” - mondta egy másik szülő, akinek ma ugyanebbe a suliba jár a gyereke.
Megkerestük az iskolát is, de nem szerettek volna nyilatkozni.
Tragikus balesetben vesztette életét.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.