RETRO RÁDIÓ

Már 15 megyét soroltak vörös kategóriába Ukrajnában





Ukrajnában újabb hét megyével bővült a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös kategóriában lévő régiók száma, így már a megyék túlnyomó többsége, 24-ből 15 lesz ebben a kategóriában – közölte szerdán Oleh Nemcsinov kabinetminiszter.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.27.
negyedik hullám

A kormány válságstábjának döntése értelmében a hét új régióban október 30-ától lépnek életbe a kategóriára vonatkozó korlátozások. Az ide sorolt térségekben csak azok látogathatják a mozikat, színházakat, múzeumokat, bevásárló- és szórakoztató központokat, vendéglátóipari egységeket, piacokat, edzőtermeket és uszodákat, akik megkapták a védőoltás mindkét adagját, továbbá azok az oktatási intézmények működhetnek a szokásos módon, amelyekben az alkalmazottak száz százaléka teljes védettséggel bír.

A főváros, Kijev egyelőre maradt az eggyel alacsonyabb kockázatot jelző, narancs színű kategóriában, viszont Kijev megye - ahogyan a nyugati országrészben lévő Lviv megye is - szombattól átkerül a vörös kategóriába. Utóbbiban már készülődnek a zárlatra, a megyeszékhelyen, Lvivben (Lemberg) az őszi szünet végétől, november 1-jétől áttérnek az iskolákban a távoktatásra, és csak az óvodák lesznek nyitva.

Az UNIAN hírügynökség közben arról számolt be, hogy a már vörös besorolásban lévő dél-ukrajnai Odessza egyik kórházában elfogyott az orvosi oxigén, emiatt több mint 40 beteget kellett más egészségügyi intézménybe átszállítani.

Már 15 megyét soroltak vörös kategóriába Ukrajnában (Fotó: AFP)

Kárpátalja még a legenyhébb kockázatot jelző sárga kategóriában van, de a megyei kormányzói hivatal tájékoztatása szerint az ottani kórházak is lassan telítődnek koronavírusos betegekkel. Sajtóközleményében a hivatal kiemelte, hogy nagyon sok a súlyos beteg, aki orvosi oxigént kap vagy lélegeztetőgépre kapcsolták. A lélegeztetőgépen lévő betegek közül az orvosok tízből csak egynek az életét tudják megmenteni – közölte Anatolij Poloszkov kárpátaljai kormányzó, hozzátéve, hogy az intenzív osztályon lévő betegek közül egy sincs beoltva koronavírus ellen.

Ukrajnában szerdára 22 574-gyel 2 825 733-ra nőtt az újonnan azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 692-vel 65 628-ra, az aktív betegeké pedig több mint tízezerrel 358 400-ra. Az elmúlt napon kimagaslóan sok, 5925 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba. A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 7 138 082-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában, további 2 225 409-en pedig még csak az első adagot kapták meg. Kedden 291 293 embert oltottak be az országban, s ez új rekordnak számít.

 





Ezeket olvastad már?
Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Na, még csak ez hiányzott: ők szenvednek majd leginkább az időjárástól a következő napokban

Na, még csak ez hiányzott: ők szenvednek majd leginkább az időjárástól a következő napokban

Sötét jóslat: aszteroidák hullhatnak a fejünkre, mire a Marson fogunk élni

Sötét jóslat: aszteroidák hullhatnak a fejünkre, mire a Marson fogunk élni

Rejtélyes robbanás Angyalföldön – Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Rejtélyes robbanás Angyalföldön – Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás