Zsidró Tamás legidősebb fia, Dominik oltár elé áll. A sztárfodrász mindig is tudta, hogy a legidősebb fia jóval érettebb a koránál, de őt is meglepte, amikor Dominik bejelentette: 25 évesen oltár elé áll! A fiú művész beállítottságú: nemrég végzett a bölcsészkaron, de már a filmes szakmában tevékenykedik, és verseket ír és a szíve választottja is hasonlóan művészlélek. Mészáros Dorka írónő is rendkívül termékeny alkotó – most jelent meg az ötödik regénye – olvasható a hot! magazin szerdai számában.

„Az elején még mondogattam is nekik: „Túl fiatalok vagytok a házassághoz!” Az édesanyjukat 32 évesen vettem feleségül, szerintem egy férfi harminc felett érik meg igazán a családalapításra, de meggyőzött a határozottságuk. Már több éve együtt vannak, helyesek voltak, látszott, hogy nagyon szeretik egymást” – mesélte lelkesen a hot!-nak az újdonsült após.

Forrás: hot! magazin

Dominik és Dorka a polgári szertartását egy pályázaton nyerték, amit két másik párral tartottak a Várban lévő Lovardában. A templomi esküvőre pedig három hónapra rá a menyasszony szülővárosában, Pápán került sor. A sztárfodrász elárulta, hogy úgy kellett meggyőznie a fiatal párt, hogy elfogadják tőle az egyiptomi nászutat.