Felpörögtek az események Novozánszki Fanni gyilkossági ügyében. Azt rebesgetik, a júniusi tárgyalás után már az utolsó, helyszíni tárgyalás következhet. Ahogy azt a Bors elsőként megtudta, a kihelyezett tárgyalást annál a dunai stégnél tervezik, ahol a nyomozók és az FBI emberei szerint is a legvalószínűbb, hogy a vádlott megszabadult a celeblány holttestétől. Mindeközben a lap azt is megtudta, hogy a védelem kulcsfontosságú bizonyítási indítvánnyal él, ami akár a vádat is megdöntheti.

Dr. Bálint Roland ügyvéd úr a 2020. január 9-i tárgyaláson több indítványt tett. Az egyik legfontosabb az volt, hogy egy, a vádlott bérelt autójával megegyező Citroën Cactus típusú gépjármű csomagtartójába tegyenek be egy bőröndöt, és feküdjön bele a sértetthez hasonló méretekkel rendelkező, azaz körülbelül 160 centi magas hölgy, és nézzük meg, elfér-e egymás mellett a kettő – mondta a Borsnak dr. Brodmann Péter, aki hozzátette, a védelem még nem kapott visszajelzést arról, hogy mikor és hol fog megvalósulni a szóban forgó bizonyítási kísérlet.

Nagy kérdés, Fanni befért-e egy bőrönddel egy ilyen autó csomagtartójába (Fotó: AFP)

Dr. Farkas Gabriella bírónő még nem nyilatkozott az indítványról, s annak megszervezéséről sem, úgyhogy az időpont még kérdéses, de ahogy a stéges tárgyalás, nyilvánvalóan ez az indítvány is egy helyszíni tárgyalást igényel. Ez pont úgy működik, mint a Fő­városi Törvényszéken tartandó tárgyalás, tehát a szereplőknek (vádlott, vád, védelem stb.) jelen kell lenniük – tette hozzá a jogász , aki nem véletlenül várja a kí­sérletet.

Megdöntheti a vádat

Évek óta húzódik VV Fanni pere (Fotó: Facebook)

Ha ugyanis be­bizonyosodik az állításuk, miszerint kivitelezhetetlen, hogy egy Cactus csomagtartójába bőrönddel együtt beférjen egy női test, és hogy Fannit sosem tette oda a vádlott B. László, csakis a hátsó ülésre és élve, akkor a vádiratban foglaltak – azaz, hogy Novozánszki Fanni holtteste a csomagtartóban volt, ráadásul tíz órán át – kétségessé válnak. Ahogy az autóban talált vérfoltokkal kapcsolatban is újabb kérdések merülhetnek fel, egy részükről ugyanis mai napig nem bizonyított, hogy a celeblánytól származik, s a szakértők nem zárták ki, hogy igazából a vádlott által vásárolt nyers húsból folyt ki, amit B. László blokkal igazolt.

Eközben a vád sem ül ölbe tett kézzel. Dr. Lichy József a na­pokban a Blikknek arról tett említést, hogy indítványozni akarja speciális régészbúvárok felfogadását a Szalkszentmárton közelében lévő dunai öböl újbóli átvizsgálására. Egy ottani, ko­moly helyismerettel rendelkező úr szerint ugyanis nem kizárt, hogy a holttest a bedobás után nem került a nyílt vízre, s a mai napig ott van.

– Hallottunk az ügyvéd úr tervéről, de a tárgyaláson nem tett ilyen indítványt. Talán meggondolta magát, gondolván, ez irreális kérelem – tette hozzá dr. Brodmann.