RETRO RÁDIÓ

Tóth Andi megdöbbentő vallomása: nem találkozott még igazi férfival Magyarországon





Tóth Andi a Story magazinnak tett egészen meglepő kijelentést, miszerint biztosan tudja, hogy külföldi férje lesz, és ha nem lett volna a Covid, már tavaly elhagyta volna az országot.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.02.
pasik

Andi a lapnak elárulta: miután bemutatkozó albuma nem hozta meg a várt sikert, bizony megfordult a fejében, hogy csapot-papot maga mögött hagy, és másik országban próbál szerencsét.

Minden évben elgondolkozom, hogy inkább külföldön próbálkozom. Legutóbb pont a karantén előtt voltam ezen az állásponton, hogy magam mögött hagyom Magyarországot és külföldön próbálok szerencsét. Épp indultam volna, amikor beütött a Covid és maradásra bírt” – meséli.

Lényegtelen, hogy mit írnak, mondanak vagy gondolnak rólam az emberek. Sem a jót, sem a rosszat nem szabad befogadni, mert most úgy tűnhet, hogy megkedveltek, de két hét múlva ugyanúgy utálni fognak, és újra én leszek a csúnya, gonosz, nagyszájú botrányhősnő. Hetente változnak a vélemények, és pedig nem fogom idegenek véleményétől függővé tenni a boldogságom!”

Andi korábban úgy nyilatkozott: édesanyját követve 23 évesen szeretne családot alapítani. Most, hogy hamarosan elérkezik az időpont, már úgy érzi: ennek igen kicsi az esélye.

Jó lenne fiatalon férjhez menni és gyereket szülni, ez továbbra is nagyon szép gondolat, de eddig minden kapcsolatomban ez volt a probléma. Hogy én komolyan terveztem, ők meg nem. Ha másképp alakult volna, már az első barátomhoz hozzámegyek” - mondta Tóth Andi a Story Magazinnak.

Az is hozzátette: „Simán megállapodnék, de már nem görcsölök rá erre a kérdésre. Azért sem, mert még nem találkoztam Magyarországon olyan férfival, aki komoly kapcsolatot szeretne. Komoly férfival se nagyon, sőt, még igazi férfival sem. A huszonévesek között pedig végképp nem.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás