RETRO RÁDIÓ

„Egy pár vagyunk” – meglepő kijelentést tett Tóth Andi Andrei Mangráról





Szombaton startolt el a Dancing with the Stars második évadának első adása, ami rögtön magasra tette a lécet nemcsak a táncok, de a produkciók közti események tekintetében is. Demcsák Zsuzsa sírva fakadt, Metzker Viki a bordájával szenvedett, Tóth Andi pedig hozta a tőle elvárt bevállalós stílust.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.26.
fülledt erotika

Noha ruhája pont olyan kihívó és szexi volt, mint amire számítani lehetett, Tóth Andi mégis sokakat meglepett szombat este, egyfelől a kiváló teljesítményével, másrészt azzal, hogy tőle szokatlan módon vasfegyelemmel táncolta végig a koreográfiáját. A vagány énekesnő azt mondja, Andrei Mangrának köszönheti, hogy ilyen jól teljesített. – Sokan mondják azt, hogy Andreijel megjátsszuk magunkat, hogy ilyen jóban vagyunk, pedig a köztünk lévő szikra teljesen őszinte. Két hónapja szinte minden időnket együtt töltjük, több van köztünk, mint munkakapcsolat. Egy pár vagyunk, a szónak abban az értelmében, hogy erős kötelék, barátság alakult ki közöttünk. A fegyelmet, amit láttak a nézők rajtam, neki köszönhetem.

A páros akrobatikus elemekkel teletűzdelt koreográfiájában az énekesnő többet volt a levegőben, mint a földön, ennek köszönhető, hogy többször láthattunk szexi villantásokat tőle.

Természetesen a Tóth Andi–Andrei Mangra páros csak egy volt a Dancing with the Stars versenyzői közül.

Hogy mit látott még a Bors munkatársa a színfalak mögött, és mit árult el Demcsák Zsuzsa nekünk, kiderül a hétfői Borsból. Keresse az újságárusoknál!





Ezeket olvastad már?
„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Megszólalt az Omega-botránnyal kapcsolatban Benkő László fia

Megszólalt az Omega-botránnyal kapcsolatban Benkő László fia

„Én ezt nem merném bevállalni” – Horváth Gréta megosztó videót tett ki, Horváth Éva és Kandász Andi is hozzászólt

„Én ezt nem merném bevállalni” – Horváth Gréta megosztó videót tett ki, Horváth Éva és Kandász Andi is hozzászólt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás