RETRO RÁDIÓ

Szikora Robi ritkán látott oldala: elárulta, mi a jó házasság titka





Szikora Robi szinte egész felnőtt életét házasságban töltötte. Esküszik arra, hogy szeretettel mindent meg lehet oldani.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.22.
szerelem

Szikora Robi az emberek többségének a vidám közszereplő, az énekes, a zenész. Robiról kevesebben feltételezik azonban, hogy hűséges férj is. Immáron majdnem ötven éve, hogy Zsuzsával, feleségével 1975-ben összekötötték az életüket, és azóta is kitartanak egymás mellett.

Egy szeretet nevű massza, ami összetart minket. Isten így rendelte. Mi nem abban a korban nőttünk fel, amikor lecseréljük az elromlott dolgokat, mint ma. Ami elromlik, azt megjavítjuk, mi erről így vélekedünk az én Zsuzsikámmal – kezdte a Bors érdeklődésére Szikora Robi.

Ünnepi lelkizés

Azt is elmesélte nekünk, hogy úgy szereti a feleségét, hogy folyton érezteti is ezt vele. Robi szerint nem feltétlenül kell ajándékokkal elhalmozni, akit szeretünk, hanem kis dolgokban mutatni a felé áramló szeretetet.

Nálunk nem csak karácsonykor van ajándékozás, egész évben figyelmesek vagyunk egymással. Az a típus vagyok, akinek nem lankad a figyelme az év többi napján sem, és amikor Zsuzsi ellejt egy ajándéktippet, megragadom az alkalmat és lecsapok rá – mesélte vidáman a zenész a lapnak, hozzátette, hogy a hagyományoknak megfelelően a karácsonyt ők is az adventi gyertyagyújtással kezdik, mint a legtöbb családban. A kettesben töltött szenteste után másnap általában Robi édesanyjához vezet az útjuk, ahol együtt fogyasztják el a szegedi halászlét, ami sohasem hiányozhat az ünnepi asztalról. Otthonukat fényfüzérekkel és díszekkel készítik fel a közelgő ünnepre, lelki szempontból pedig a szokott módon vallásos zenékkel és szentmisével hangolódnak.

Mikor, ha most nem?

A Szikora családban nagyon fontos a katolikusok egyik legfontosabb ünnepének, a karácsonynak vallásos szertartásossága is: Robi mindennap ellátogat a közeli templomba, hogy lelkét ezzel is felkészítse arra, amit decemberben ünnepel a világ.

Mindig is hittem a zene erejében, és abban, ha az Istenhez dalban beszélünk, előbb meghallja. Ezért most nagy fába vágtam a fejszém, de kérdem én, mikor ha nem most van erre szükség? A világjárvány kellős közepén szeretnék a rajongóknak egy lelki tartalmú albummal kedveskedni, így született meg a Te vagy minden forrásom. Nagyon boldog vagyok, hogy ezeket a zenéket megírhattam, hálás vagyok az Istennek és mindenkinek, aki segített benne. Szívből ajánlom karácsonyra, vagy az év bármely időszakára – újságolta Szikora Robi a Borsnak.

Musicalt ír

Szikora Robi sohasem tétlenkedik, és egy dédelgetett álmát valósítja meg jövőre.

Terveink szerint Árpád-házi Szent Erzsébet életéből hívunk életre egy musicalt alkotótársaimmal, Cseke Péterrel és Lezsák Sándorral – adta hírül az énekes-dalszerző, aki a zenés darab zenei producereként jegyzi magát, és 12 éve készül már erre az előadásra.

R-Go 40.

Robi zenekara 2022-ben ünnepli negyvenéves fennállását, és ez alkalomból szeretnének egy hatalmas „csikidám” bulit csinálni az Arénában. Nagyon készülnek rá, azonban a járvány sajnos közbeszólhat.

Fenyő Mikit, a Hungária frontemberét, jó barátomat szeretném meghívni majd e jeles évfordulóra vendégként – mondta bizakodva Robi a Borsnak.

Szülinapi torta

Szikora Robi december közepén ünnepelte a születésnapját, a zenész idén lett 68 éves. A kor nem fog rajta, de a kilókra már egyre inkább kel figyelnie.

Van egy Csikidám nevű cukrászda Gyömrőn, és a rajongók minden évben küldenek nekem onnan csodálatos citromos ízű tortákat, amiket imádok. Csakhogy egy színpadi embernek, mint nekem, nem szabad elengednem magam, így nem eszem belőlük annyit, amennyit szeretnék – mesélte nevetve Robi.

Bíborosi vélemény

A most megjelent, Te vagy minden forrásom című Szikora-lemez nemrégiben eljutott Erdő Péter bíboroshoz is, aki azt üzente Robinak, hogy „köszöni szépen, végighallgatta, és nagyon tetszik neki”. Egyébként az albumon olyan különlegességek kaptak helyet, mint a Mi atyánk megzenésítése, és Robi azt is elmesélte nekünk, hogy a dalban arámiul – azaz azon a nyelven, ahogyan Jézus beszélt – mondják fel az imát.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás