RETRO RÁDIÓ

„Akárhány oltás is kell hozzá, csak tudjak utazni a fiamhoz” – az anyaság az első Polgár Tünde számára





A vlogger Polgár Dani egy New York-i egyetem ösztöndíját utasította vissza, hogy Hollandiába költözhessen. Tünde most egy hétre kiköltözött a fiához.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.02.
Polgár Tünde

Komoly változást hozott az ősz Polgár Tünde életében. A híresség ugyanis útnak indította szeretett fiát, Danit, aki idén ősztől egy rangos hollandiai egyetemen folytatja felsőfokú tanulmányait.

Súlyos döntés

A vlogger fiatalemberről sokáig az a hír járta, hogy a filmes szférában képzeli el a jövőjét, azonban Dani kicsit változtatott a tervein.

– Dani ösztöndíjat kapott az egyik leghíresebb New York-i egyetem filmes szakára, azonban megváltoztatta a döntését és Hollandiába megy üzleti szakra. A filmes terveiről nem mondott le, de sokkal inkább a háttér és szervezési feladatok érdeklik, mondjuk a producerkedés. Örülök a döntésének, egyrészt rengeteget tanulhat itt, másrészt legalább közelebb marad a járvány alatt, egy óceánt most sokkal nehezebb lenne átszelni – mesélte Tünde.

Megviseli a költözés

Tünde számára mindig is az anyaság volt az első, így nem meglepő, hogy nehezen viseli a leválást szeretett fiáról, akit személyesen kísért ki Hollandiába.

– Egy hétig itt leszek vele, segítek berendezkedni az itteni életére. Amikor csak lehet hazajön vagy mi jövünk hozzá Árpival. Remélem a járványhelyzet lehetővé teszi, akárhány oltás is kell hozzá, csak tudjak utazni a fiamhoz. Azt érzem, a szívem néha majd széthasad, nemrég még kicsi fiú volt, most meg kész férfi. Egy anya az élete végéig félti a gyerekét, mondtam is neki, hogy ha nem veszi fel a telefont, gyalog vágok neki a 2000 kilométer útnak – mondta Tünde.

Az oktatás kitörés

A sztár anyai kötelességei mellett továbbra is a hátrányos helyzetű embereken igyekszik segíteni. A tavalyi évhez hasonlóan, idén a SULIPAKKOLJ program keretein belül igyekszik több ezer hátrányos helyzetű gyermek iskolakezdését megkönnyíteni. A híresség mindenkit arra biztat, hogy amivel csak tud, segítsen a fiataloknak, ugyanis ő az élő példája, hogy igen mélyről is megvalósíthatjuk az álmainkat.

– Kislányként tudtam, hogy nekem a kitörési lehetőségem a tanulás lesz. Édesapám egyedül teremtett meg mindent nekünk, de volt olyan, hogy az iskola segítette a kirándulásunkat vagy a tanulmányainkat. Igyekeztem meghálálni a gondoskodást, igazi stréber voltam. A mostani gyűjtés alatt megint olyan helyeken jártam, ahol a mindennapi betevő falat is gondot okoz, nemhogy füzetet vagy tollat vegyenek – mesélte Tünde, aki hozzátette; most vasárnapig lehet adományokat küldeni a SULIPAKKOLJ honlapján.

(Fotó: Bors)

 





Ezeket olvastad már?
Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás