Elvisnek volt egy ikertestvére

Elvis Presleynek volt egy egypetéjű ikertestvére, aki 35 perccel előbb jött a világra, de sajnos halva született. Jesse Garon Presley-t egy nappal később temették el. Édesanyja kezdetben sokat küzdött, egyrészt fel kellett dolgoznia egyik babájának elveszítését, másrészt a másik gyermekéről gondoskodnia kellett.

A Rock and Roll királyának egész életében hiányzott az ikertestvére, és gyakran beszélt interjúkban arról, hogy bűntudat mardossa, amiért ő maradt életben. Pszichológusok is megerősítik a tényt, hogy akik elveszítik ikertestvérüket, hajlamosabbak a depresszióra, ebből következik, hogy különböző függőségekre is, hiszen érzik a testvérük hiányát.

 

Eredetileg szőke volt

Nehezen tudjuk elképzelni Elvist más hajszínnel, mint feketével, pedig eredeti hajszíne szőke volt, és mindent megtett, hogy hamvas hajszálait elfedje. Állítólag még fekete cipőpasztával is kente a haját, hogy az igazán fényes fekete legyen.

Fotó: Northfoto

Banános szendvics sült baconnel

Mást sem hallunk, csak hogy éljünk egészségesen, figyeljünk oda a magas zsírtartalmú ételekre, hiszen ezek hozzájárulnak a magas koleszterinszinthez. Elvis nem igazán törődött azzal, hogy mennyire egészséges az, amit eszik, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy kedvenc étele a banános szendvics volt sült baconnel.

A bizarr összeállítást egyébként Elvis-szendvicsként mai napig árulják Amerikában. Elkészítése nagyon egyszerű: a kenyeret a bacon zsírjában kell grillezni, majd zúzott karamellizált banánt helyezünk rá, és megkenjük jó vastagon mogyorókrémmel. A teljes receptet itt találjuk. Összesen 7000 kalóriát tartalmaz az ínyencség.

Bicikli helyett gitárt kapott

Elvis állítólag biciklit kért 11. születésnapjára, de végül gitárt kapott. Nagyon elkeseredett, nem örült a hangszernek, de szerencsére bánatában elkezdte pengetni. Néha csupán a véletlennek köszönhető, hogy valakinek, hogyan alakul az élete. Ha belegondolunk a Tour de France versenyzője is lehetett volna.

Állati ez a fickó

Kész állatkerttel rendelkezett, volt kertjében minden: öt kutya, pulyka, szamár, páva, kacsa, csirkék, disznók, rengeteg ló, csimpánz ráadásul még egy pókmajom is helyet kapott a bájos társaságban.

Azért abban van valami zseniális, hogy az ember, akinek nevéhez 150 album és kislemez köthető és vitathatatlanul az egyik legtehetségesebb ember, aki valaha megszületett, unalmas vagy inkább meghitt perceiben a kedvenc banános baconos szendvicsét majszolta, miközben vigyázó szemével nézte a saját kis állatfarmját.

Híres vejek

Gyönyörű lányának Lisa Marie Presleynek több kérője is akadt. A páratlan szépségű Lisa többek között Nicolas Cage-nek és Michael Jacksonnak is felesége volt.