Idén nyáron ismét láthatja a nagyközönség a 2010-es év sikerprodukcióját, a Robin Hood musicalt. Az ősbemutatót a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartották 2010. augusztus 13.-án. A ritkán utaztatott nagyprodukciót hosszas kihagyás után 2022 júniusától ismét több helyszínen tekinthetik meg a nézők.

Az első szerep örök szerelem

A Robin Hoodot alakító Kovács Áron a lapunknak beszélt arról, mit jelent számára a színdarab.

– Több mint tíz évvel ezelőtt ez volt az első színdarab, amiben szerepet kaptam, ráadásul rögtön főszerepet. Hogy miért gondolt rám Szomor Gyuri, a rendező, ő tudhatja, de én nagyon hálás vagyok neki ezért. Amikor megkaptam a szerepet, addigra már minden fronton kipróbáltam magamat: zenészként, műsorvezetőként, rádiósként… A színészet viszont egy komoly szakma, amit a legtöbben iskolában tanulnak. Én a „terepen” tanultam ki a színészetet, rögtön bedobtak a mély vízbe, ám ezt egyáltalán nem bántam. A Robin Hood az első szerepem, amit azóta sok követett, de ez maradt az örök kedvenc. Ameddig tehetem, szeretném eljátszani Robin Hood szerepét! – mondta el a Metropolnak Kovács Áron.

Boldogabb, mint valaha

Áron élete néhány éve nagy fordulatot vett: a válása után ismét rátalált a szerelem, kedvesével pedig nagy szimbiózisban élnek. Jóllehet, a magánéletét féltve őrzi, és párját sem mutatja meg a nyilvánosságnak, a Metropolnak elárulta, mit jelent számára ez a kapcsolat.

Minden kerek, minden rendben van körülöttem. Életemben nem éreztem magamat annyira egyben és annyira a helyemen, mint most – jelentette ki a műsorvezető.

Fotó: Bors

Semmit nem erőltet rá a gyermekeire

Gyermekei, a tizenöt éves Máté és a nyolcéves Luca mindenben számíthatnak az édesapjukra, aki úgy neveli őket, hogy nem erőltet rájuk semmit.

– Másként nem is tudnám csinálni. Én nem vagyok az a típusú szülő, aki előre eltervezi, hogy milyen sorsot, hivatást szán a gyerekének. Inkább több tevékenységet megmutatok nekik, és amelyikben jól érzik magukat, abban támogatom őket – fogalmazott.

Le sem tagadhatná Mátét és Lucát!

Úgy tűnik, ez a fajta nevelési módszer eddig célravezető volt, hiszen mindkét gyermeke kiegyensúlyozott és nyitott személyiség, ráadásul Mátét és Lucát is nagyon érdekli a színházi világ.

Máté az iskolai színdarabban, a Rómeó és Júliában Mercutiót alakítja, én pedig hallatlanul büszke vagyok rá! Olyan istenadta tehetség, hogy a tanárai követelik, hogy segítsem őt ezen a pályán – árulta el mosolyogva a büszke édesapa. – Őt is érdekli ez a világ, meghallgatja az építő jellegű kritikámat is, és hálás érte. A lányom, Luca is hasonló típus. Mindig könyörög, hogy eljöhessen a színházi próbáimra. Félelmetes memóriája van, egészen kicsi korától fogva egy próba alatt kívülről megtanulja egy-egy szereplő szövegét, így otthon az összeolvasásban nagy segítségemre van. Nem tudom még, mit hoz a jövő, de mindenképpen támogatni fogom a gyermekeimet, akkor is, ha a színház világában találják meg a számításaikat, és akkor is, ha esetleg civil pályán képzelik el az életüket.

Működik a szakmai kémia

A darabban Gubik Petra váltótársa idén Békefi Viki lett, aki Lady Mariannt, Robint Hood szerelmét alakítja. Viki és Áron szakmai kapcsolata sikeres, mert mindketten hasonló habitusú emberek.

– A sztárallűrökkel és a magukról sokat képzelő emberekkel nem tudok mit kezdeni, csak mosolygok rajtuk, de Viki szerencsére nem ilyen! Bármit meg lehet vele beszélni, nem sértődik meg, ő is alázatosan végzi a munkáját, mint én. Ráadásul nagyon kedves és humoros is, és a párommal is jóban vannak, így a színpadi csókjelenetekből egyáltalán nincs probléma otthon – mondta el mosolyogva Áron.

 

Fotó: Metropol