2019. augusztus 31-én örökre megváltozott az élete L.L. Juniornak és Hopp Csillának, amikor egy rettenetes másodpercben halálra gázolta egy autó a mindössze 3 éves kisfiukat, Lesi Dávidkát.

A felfoghatatlan tragédiába mindannyiuk lelke belehalt kicsit, a szülőknek életük végéig magukkal kell cipelniük ezt a súlyos terhet. Pláne az édesanyának, Hopp Csillának, akinek a végtelen gyász mellett még másfél évet kellett arra is várnia, hogy kiderüljön: az ügyészség vádat emel ellene, vagy sem – írja a Bors.

Kármen, a legjobb barátnő

Péntek reggel pont került az ügy végére, a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség megszüntette ellene az eljárást. A hírt megkönnyebbülten vette tudomásul Csilla és a jogi képviselője.

Nem kincstári optimizmus volt részünkről, hogy Csillát felmentik, hiszen mindvégig az ártatlanságát hangsúlyoztuk – mondta a Bors megkeresésére dr. Horváth B. Gábor ügyvéd, az édesanya jogi képviselője.

Az ügyészség közleményének első sorait olvasva örömet éreztünk, de a folytatás minket is sokkolt – utalt a jogi képviselő arra a nem várt fordulatra, amely nagyon sokakat meglepett: az ügyészség Csilla legjobb barátnőjét, Kárment vádolta meg gondatlanságból elkövetett ember­ölés vétségével.

Ezt írta az ügyészség

Az ügyészség a közleményében ezt írja: „2019. augusztus 31-én, Zuglóban a zebrán gázoltak halálra egy 3 éves gyermeket, aki féktávolságon belül szaladt ki az úttestre. Az illetékes kerületi ügyészség álláspontja szerint az édesanya barátnője mulasztott, ezért vele szemben vádat emelt, az édesanyával szemben pedig megszüntette az eljárást. (…) A 3 éves kisfiú és édesanyja egy nagyobb társaság tagjaként, 2019. augusztus 31-én 18 órakor gyalog egy zuglói gyerekrendezvényre tartott. A társaságban volt még a kisgyermek idősebbik testvére, valamint az édesanya barátnője – az ügy vádlottja –, és az ő rokonai is. A 3 éves gyermek nem az édesanyja, hanem az édesanya barátnője, a vádlott szoros felügyelete mellett közlekedett. (…) A 3 éves gyermek az idősebb testvérét követve, lelépett a zebrára, azonban a mellette álló vádlott ekkor őt visszahúzta, visszatartotta és rászólt, hogy nem szabad tovább menni, mert piros a lámpa. Ezt követően a vádlott – mivel kizárólag ő tartózkodott közvetlenül a gyermek mellett, aki így az ő felügyelete alatt állt – megfogta a kisfiú kezét. A gyermek ennek ellenére, pár másodperc múlva, ismét kiszaladt az úttestre. (…) A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vele szemben gondatlanságból elkövetett ember­ölés vétsége miatt vádiratot nyújtott be a bíróságra, felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozva.”

Meglepődött ügyvédek

Nehéz szavakat találni ebben a helyzetben – folytatta dr. Horváth B. Gábor.

Kicsit olyan ez az egész, mintha próbálnának egy cselekménysort egy büntetőkategóriába tuszkolni… Tényállási elemek hiányoznak, mégis tíz körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy találjanak valami fogást. Érthetetlen, hogy miért akarja az ügyészség mindenáron vádemeléssel folytatni ezt az ügyet.

A Bors információi szerint Kárment, aki vádlott lett, sokkolta a hír, hogy őt akarják felelőssé tenni az általa egykor rajongással szeretett Dávidka haláláért. A fiatal nőnek egyébként nem is jöhetett volna rosszabbkor a hír, hogy bíróság elé citálják, mivel a cikkünk születésének idején nyolc hónapos terhes, nemsokára megszületik a kisbabája.

A vádemelés híre Kármen jogi képviselőjét is váratlanul érte. Az ügyvéd a lap megkeresésére mindössze annyit tudott mondani péntek kora délután:

Egyelőre időt kérünk, hogy átlássuk a helyzetet.

A kommentelők kiborultak a vádemelésen

Volt, aki indulatos posztot írt a közösségi oldalakon, más csak kérdéseket tett fel. A hozzászólásokban azonban közös: szinte mindenki azt gondolja, hogy senkit sem szabadna elítélni egy tragikus baleset miatt.

„Olyan nem létezhet, hogy baleset? Mindenképp kell egy vádlott? Mit segít az a gyereken, főleg 3 év után?

„Meddig csináljak még ezt… szegény nő, hogy élje az életét így, hogy felsértik a sebeit..? Ez már csak arra megy ki, hogy legyen felelős valaki…”

„Mivel sokan Csilla mellé álltak, ami jogos volt, így most egy magánszemély a vádlott. Arra nem gondol az ügyészség, hogy véletlen baleset volt? A kisfiúnak nem volt félelemérzete, se felelősségtudata, csak a tesóhoz akart futni… sajnos ez szomorúan végződött. Mit tudott volna csinálni Csilla vagy a barátnő? Pár mp balesettel…

„Na ez is hülyeség… A barátnője mégsem a gyermek anyja. Úr isten! Senkit nem kellene elítélni.