RETRO RÁDIÓ

„Jobban várom a tárgyalást, mint az ügyészség!” – nevetségesnek tartja ügyét a drogterjesztéssel megvádolt Árpa Attila





Március elsején már a vádlottak padjáról kell tisztáznia a színésznek, hogy bűnös-e kábítószer-kereskedelemben. Ha elítélik, 2–8 évig tartó szabadságvesztés várhat rá.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.14.
tárgyalás

A drogterjesztéssel megvádolt Árpa Attila ellen 2019-ben indult nyomozás, miután egy csapatnyi rendőr tört rá és a barátaira. A színész-rendező az órákig tartó helyszínelés után az újságok érdeklődésére azt mondta, hogy egy készülő filmjéhez tartanak kellékpróbát, ezért találtak nála por állagú koffeintablettát és fájdalomcsillapítót, majd hozzátette, hogy aranyos drogkereső kutyák jártak a lakásában.

A történet azonban korántsem olyan vicces, mint amilyennek a rendező elsőre beállította. Ha beigazolódnak a vádak, akár kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

A Bors érdeklődésére az ügyészség ugyanis azt közölte, hogy idén március elsején bíróság elé kell állnia Árpa Attilának.

A lap megkereste a színészt is, aki tisztában van a tárgyalás időpontjával, és nagy meglepetésünkre már várja is az első ülést.

Jobban várom azt a napot, amikor végre bíróság elé kerülök, mint az ügyészség. Ezt bizton állíthatom – kezdte a Bors megkeresésére Árpa Attila.

Továbbra is azt tudom mondani, amit eddig, nevetséges az egész ügy, nem kereskedtem drogokkal, ezért nincs mitől félnem. Örü­lök, hogy elkezdődik a tárgyalás, mert végre lehetőségem lesz megvédeni magam – mondta eltökélten a színész.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás