RETRO RÁDIÓ

Gyászol a színészvilág, elhunyt Mona Malm





Elhunyt 85 éves korában Mona Malm svéd színésznő, aki színpadon, játékfilmekben és televíziós produkciókban is szerepelt több mint fél évszázados pályafutása alatt, ő alakította Alma Ekdalt Ingmar Bergman Fanny és Alexander című filmjében.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.14.
halálozás

Az 1935-ben született Malm már gyermekkorától fellépett, többek között a rádióban szerepelt. Drámaiskolai tanulmányait követően több svéd színpadon, köztük a stockholmi városi színházban is dolgozott, de népszerűségét a televíziós és filmes produkcióknak is köszönhette. Lars Molin svéd író-rendező több sikeres tévésorozatában láthatták a nézők, köztük a Három szerelemben - írta csütörtökön a nord.news hírportál.

A színésznő a svéd hírportálok szerint kedden hunyt el.

Emlékezetes alakítást nyújtott 1982-ben Alma Ekdal szerepében Ingmar Bergman Fanny és Alexander című filmjében. Bille August A legjobb szándékok című filmjében Max von Sydow-val játszott 1992-ben, és szerepelt Susanne Bier Esküvő után című, 2007-ben Oscar-díjra jelölt dán filmjében is, amelyben Mads Mikkelsen alakította a főszerepet.

Számos díjjal ismerték el pályafutását, 2010-ben megkapta a svéd Oscarnak is nevezett Guldbagge-díjat.





Ezeket olvastad már?
„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás