RETRO RÁDIÓ

George Clooney egy laza mozdulattal 11 milliárd forintot dobott ki az ablakon, itt a magyarázat





Ettől eldobod a hajad, a színész egy 35 millió dolláros munkára mondott nemet, a meló csupán egy nap lett volna.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.12.03.
megdöbbentő döntés

Visszautasította egy légitársaság reklámjában való szereplést George Clooney, amivel a színész egy egynapos, 35 millió dolláros (11 milliárd forintos) munkára mondott nemet.

A hollywoodi filmsztár a The Guardian brit napilapban mesélte el, hogy felségével, az emberi jogi ügyvéd Amal Clooneyval együtt döntöttek úgy, hogy nem éri meg elvállalni a munkát.

Clooney arra hivatkozott: egy olyan országhoz köthető légitársaságról lett volna szó, amely szövetséges ugyan, de néha megkérdőjelezhető dolgokkal hozható kapcsolatba, ezért úgy gondolta, „ha csak egy percig nem tudnék aludni miatta, akkor nem éri meg”.

Clooney The Tender Bar című új filmjét, amelynek brit premierjét októberben tartották a Londoni Filmfesztiválon, decembertől játsszák az Egyesült Államokban. A New York-i történet főszerepeit Ben Affleck és Tye Sheridan alakítja. A film a Pulitzer-díjas J.R. Moehringer memoárja alapján készült. A 2005-ben kiadott könyv a felnőtté válással foglalkozik az apa nélkül felnőtt író visszaemlékezése alapján.

A legtöbb filmem elég sötét, ez azonban könnyedebb, úgy éreztem, hogy mivel a világ elég sötét, valami olyasmin akarok dolgozni, ami egy kicsit világosabb” - fogalmazott a rendező.





Ezeket olvastad már?
Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: "Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég"

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: "Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég"

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, ez Katalin hercegnét is érinti

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, ez Katalin hercegnét is érinti

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás