Galambos Lajos jelenleg is azon van, hogy feldolgozza az őt ért traumát. Csalók találták meg, akik 200 milliót kértek tőle. Csak a bűnözők elfogása után nyugodhat meg némiképp a zenész.

(Fotó: Ripost)

„Lajcsi rettentő zaklatott volt, miután betalálták őt ezek a bűnözök. Amit én meg is értettem, hiszen bár nem találkoztam velük, ügyfelem leírása is bőven elég volt ahhoz, hogy tudjam, ezekkel az alakokkal senki nem akar önként találkozni, nemhogy azt hallani tőlük, hogy 200 millió forintra tartanak igényt”– mondta a Ripostnak dr. Fröhlich Krisztián ügyvéd. Hozzátette, az elkövetők váratlanul tűntek fel Lajcsi otthonánál, és határozott fellépésük volt. Lajcsi rettegett és próbált együttműködőnek tűnni, miközben értesítette a hatóságokat.

„Azzal, hogy az ügyészség első körben elrendelte az ügyvéd és az üzletember letartóztatását, Lajcsi még nem lélegezhetett fel, hiszen mint ismeretes, hárman játszottak szerepet a történetben és nem lehetett tudni, hogy az aki bűnsegédként volt jelen, mit lép, miután a társait elfogták. Csak azután nyugodhatott meg, hogy ezt a fickót is elkapták és letartóztatták. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy egyszer ezeket az embereket kiengedik”– tette hozzá dr. Fröhlich Krisztián.