Egészen lefogyva, mégis kihúzott derékkal jelent meg a tárgyalásán Sz. Péter, akinek az ügyvédje kérvényezte a zárt tárgyalást, védence mentális állapota és kegyeleti okok miatt, de a bíró végül úgy döntött, hogy ezt elutasítja.

Szilágyi István fia először azt közölte a bíróval, hogy nem kíván vallomást tenni, a bűnösségét pedig nem ismeri be. Váratlan fordulat történt azonban, ugyanis pár óra elteltével mégis megszólalt a vádlott, ráadásul egészen megdöbbentő dolgokat állított.

Állítja, nem ő volt a tettes

A vérengzést egy rejtélyes ember követhette el, aki negyedikként érkezett a házba” – idézi a férfi szavait a Bors.

Szilágy István fia azt állítja, nem ő ölte meg az apját

Szilágy István fia azt állítja, nem ő ölte meg az apját (Fotó: Metropol)

Péter elmondása szerint ugyanis a törékeny színészen hisztérikus roham tört ki, nem ismerte meg saját fiát, akit szemen mart és kis híján halálra fojtogatott:

Apám a szemébe konkrétan belemart, többször is, az egész szituáció feldolgozhatatlan volt, egy ébredés utáni lerohanás” – mondta Péter, majd hozzátette: ezután valóban használt kalapácsot, hogy leállítsa a nyakát szorongató apját, de nem halálos módon, a tragédiáért szerinte egy sötétben felbukkanó idegen felel, aki őt is leütötte – írja a Bors.

De nem ez volt a legmeglepőbb

Áramütés-csapás szerű ütést éreztem a tarkómon, fent, a haj részen, fehér fényt láttam. Mikor magamhoz tértem az ágyon, rézsútosan keresztbe feküdtem az öregen” – mondta a bírónak Sz. Péter.