RETRO RÁDIÓ

Feljelentették Ördög Nóráékat a kisboltjuk miatt





Nincs még egy hónapja, hogy Ördög Nóráék megnyitották a harmadik kisboltjukat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.27.
döbbenetes

Nincs még egy hónapja, hogy Ördög Nóráék megnyitották a harmadik kisboltjukat. Az első két üzlet Balatonakarattyán kapott helyet, míg a harmadik Balatonfüreden, azután, hogy közel fél évvel ezelőtt érkezett onnan egy felkérés. A legutóbbi látogatásunkkor még boldogan mesélték el a Bors riporterének, hogy a többi vendéglátóhely vezetője is tárt karokkal fogadta őket.

Sajnos az örömüket erősen beárnyékolja, hogy a napokban feljelentés érkezett a kisbolt miatt. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki áll a történtek mögött, az indoklás viszont mindenkit megdöbbentett.A feljelentő azt nehezményezte, hogy a Nekem a Balaton ablakain lévő színes matricák rontják a városképet. Hogy hogyan veszik az újabb akadályt és mit tesznek azért, hogy megmaradjon a béke, valamint a kisbolt zavartalan működése, azt Ördög Nóra a csütörtökön megjelenő Bors hasábjain árulja el.





Ezeket olvastad már?
„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás