RETRO RÁDIÓ

Fásy Ádám szívfacsaró vallomása: Csak így maradhatok életben





Jobbára alvással és pihenéssel tölti az időt a mulatószene legendás alakja. Fásy Ádám elárulta, hogy érzi magát a szívműtétje után.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.19.
felépülés

Fásy Ádám beletörődött, hogy második infarktusa után élete végéig gyógyszert kell szednie. Május 7-én esett át szívműtéten, de már most nehezen fogadja el, hogy az eddigihez képest sokkal visszafogottabban kell élnie.

„Csak gyógyszerekkel maradhatok életben”

Fásy Ádám elárulta, hogy maradhat életben (Fotó: Bors)

– Gyógyulófélben vagyok. Az orvosok gyógyszerekkel nyolcvan és száz között tartják a vérnyomásomat, hogy a szívemet ne terheljük. A közérzetem még mindig nem az igazi, de ahogy egyre többet süt a nap, kezd a hangulatom is visszatérni. Sokat alszom, délután több órára lepihenek. Marika és Zsüliett mindent elkövet, hogy a kedvemre tegyen, úgy dédelgetnek, mint egy kisgyereket. Próbálnak lassan, visszaterelni a normális életbe, de meg kell húznom egy határt, mit vállalok a jövőben. Egy-két hónapot biztosan lazítok, próbálom magam felerősíteni. Abba is beletörődtem, hogy életem végéig gyógyszert kell szednem, csak így maradok életben – mondta a műsorvezető a Borsnak.

Fásy Ádám lányát és feleségét, Marikát is rendkívül megviselték a történtek. Zsüliett a Borsnak elárulta, csak komoly erőfeszítés árán tudták tartani magukat a családfő előtt, és csak akkor engedték ki a feszültséget, amikor hazaértek.

– Fel sem tudtuk fogni, olyan gyorsan történt minden, így legalább apu nem látta rajtunk eluralkodni a pánikot. Tudtuk, hogy baj van, csak azzal nem voltunk tisztában, mekkora – mondta Zsüliett, aki már előző nap megérezte, hogy valami nincs rendben.

Hogy hogyan élte meg az édesapjával történteket, a Bors csütörtöki lapszámából és a borsonline.hu oldalról kiderül.





Ezeket olvastad már?
Nem kertelt a Házasság első látásra szereplője: hatalmasat csalódott és kitálalt a másikról

Nem kertelt a Házasság első látásra szereplője: hatalmasat csalódott és kitálalt a másikról

Debreczeni Zitát eltiltották a munkától

Debreczeni Zitát eltiltották a munkától

Házasság első látásra: Bogi elásta a méltóságát

Házasság első látásra: Bogi elásta a méltóságát

Gyászolnak a rajongók: elhunyt a Harry Potter-mozi sztárja

Gyászolnak a rajongók: elhunyt a Harry Potter-mozi sztárja

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás