Igazi médiaháború robbant ki Tóth Andi és Tóth Gabi között. A két aranytorkú díva közt harapni lehet a feszültséget és amikor tehetik odaszúrogattak egymásnak a közösségi média felületeinket.

Piás reggeli

Az újabb cicaharc Andi egyik legfrissebb instaképén képén pattant ki, ahol a fiatal énekesnő azt állította, tequila nélkül el se tudja kezdeni a napját, majd erotikus mozdulatokat imitálva fogyasztotta el az italt. Gabi egy énekeseket összegyűjtő zárt Facebook-csoportban fejezte ki aggodalmát, hogy Andi ezzel a húzásával nem mutat jó példát fiatal rajongóinak. A poszt sose látott volna napvilágot, ha a 22 éves sztár -feltelezhetően hirtelen felindulásból – nem rakja ki a közösségi média felületeire Gabi véleményét.

Akit kétszázezer fiatal követ, az ne reklámozzon alkoholt, és ne reklámozzon úgy alkoholt, hogy azt írja, ő azt a reggeli kávéjához issza! Mert ezzel azt üzeni, hogy a fiatalok akkor lesznek menők, ha ők is ezt isszák a reggeli kávéjukhoz -mesélte Gabi.

Fotó: Bors

Aggódik Andiért

Gabi egy ideje – egyfajta anyai mentorként – igyekezett figyelmeztetni kolléganőjét, hogy nem halad jó úton az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásaival, sőt külön videóban is üzent neki.

Imádkozni fogok érte, hogy rájöjjön, ez az út nem jó, amin jár. És imádkozni fogok azért, hogy ezeket a felületeit, amiket ennyien követnek, egy jó üzenetre, a tehetségére használja. És akkor mindenki a saját dolgával fog foglalkozni – mondta el a videójában Gabi.

Fotó: Bors

Volt remény

A korábbi feszültségeik ellenére ősszel úgy tűnt, fegyverszünetet kötött a két énekesnő, ugyanis Andi Tóth Gabinak öltözött a TV2 Sztárban Sztár című műsorában. A tehetségét Gabi is elismerte, sőt egy olyan fotót is posztolt magáról, ahol sírva nézte Andi produkcióját. Mindenki azt hitte itt a vége viszálykodásnak, de akik ebben reménykedtek, bizony nagyot tévedtek. Lapunk kereste Tóth Andit is az ügyben, ő azonban csak annyit mondott, hogy nem kíván többé reagálni Gabival kapcsolatban semmire.

Fotó: Instagram