RETRO RÁDIÓ

Az autóban szült volna Dér Heni, ha nincs Gergő lélekjelenléte





Perceken múlt csupán, hogy beértek a kórházba, ahol a kis Bendegúz megláthatta a napvilágot.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.14.
tiszta akciófilm

Egy hete mindenórásnak számított Dér Heni, így a kismamát nem érte váratlanul, amikor tegnap reggel elkezdődtek a fájásai. Azonnal autóba pattant párjával, hogy a kórházba siessenek. Hiába akartak azonban sietni, a szokásos pesti közlekedési dugó keresztülhúzta a számításaikat: tehetetlenül vesztegeltek a reggeli forgalomban, miközben egyre aggasztóbban közeledett a szülés időpontja. A Bors információi szerint Heninek kétpercenként jöttek a fájásai.

Közbeléptek a rendőrök

Egy héttel tovább volt bent a baba (Fotó: Bors)

Isteni szerencséjük volt, hogy a szemben lévő sávban kiszúrtak egy rendőrautót, és az énekesnő párja, Bakos Gergő azonnal kapcsolt: letekerte az autó ablakát, és segítségért kiáltott. Ekkor a rendőrök szirénázva indultak meg a párral az egyik budapesti szülészet irányába, ahová mindössze hét perc alatt szerencsésen meg is érkeztek.

Miközben a kismama éppen világra hozta kisfiát, az énekesnő menedzsmentje próbálta titokban tartani a nagy pillanatot. Amikor a Bors Heniék hogyléte felől érdeklődött, a menedzser tagadta, hogy Heniék lennének az a pár, akiket a rendőrség rendőri felvezetéssel kísért szülni. Mindeközben olyan pletykák is szárnyra keltek, hogy Heni elhagyta a kórházat, ám ez nem bizonyult igaznak… Az énekesnő sajtósa azt mondta: nincs miről beszélni, hiszen nem Heniék szülnek. Nem kizárt, hogy mindezt azért tehették, mert a sztárok körében egyre gyakoribb, hogy már a szülés előtt nagy összegű szerződést kötnek egy sztár­magazinnal arról, hogy közölje az örömhírt és majdan a pici első babafotóit. Talán ez esetben is erről lehet szó.

Ezért sem meglepő, hogy később a Story magazin Face­book-oldalán egy rövid hír jelent meg, ami immáron tisztázta a helyzetet, miszerint Heni kisfia, Bendegúz a világra jött, és a baba és a mama is jól vannak. Továbbá az is kiderült, hogy az énekesnő hamarosan beszámol a szülés részleteiről…

Természetes szülés

Heni az utóbbi hónapokban mindent elkövetett, hogy természetes módon adhasson életet a gyerekének, még szülési felkészítésre is járt. Az utóbbi napokban pedig azért izgult, hogy ugyancsak természetes módon induljon be a szülés: sétált, lépcsőzött, sőt még a párjával is összebújt, csak hogy gyógyszer nélkül induljon el a szülés. Azt nem tudni, hogy végül sikerült-e természetes módon szülnie vagy császározni kellett, de vélhetően erre is idővel fény derül.

Villámgyorsan odaértek a szülészetre

Nem tétlenkedtek a rend őrei (Fotó: Bors)

A Borsnak sikerült megtalálnia a rendőröket, akik segítették Heniéket, hogy minél hamarabb eljussanak a kórházba.

– Egy balesetről tartottunk visszafelé, amikor a Fiumei út és a Gázláng utca sarkánál arra lettünk figyelmesek, hogy egy férfi segítségért kiált, hogy a felesége perceken belül szülni fog, a fájások már egyre sűrűbben jönnek – mesélte a Borsnak Pásztor József rendőr zászlós.

– Nem gondolkodtunk, azonnal cselekedtünk. Engedélyt kértünk a felvezetésre, és kitettük a megkülönböztető jelzést. Hét perc alatt értünk be a kórházba a kismamával, akit nem is láttunk, amíg ki nem szállt az autóból. Akkor jöttünk rá, hogy Dér Henit kísértük el a Klinikákra – idézte fel a történteket kollégájával, Kovács Zsolt őrnaggyal Pásztor József. A rendőrök azt is elárulták, hogy Gergő nagyon jól kezelte a vészhelyzetet.

– Nehézségeket tud okozni egy ilyen felvezetés, nem szabad lemaradni a rendőrautó mögött, és gyorsan kell reagálni. Szerencsére gyorsan és biztonságosan meg tudtuk tenni ezt az utat – magyarázta a segítőkész rendőr.

 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás